Új blog :)

Sziasztok.
Nem rég kezdtem egy új blogot és mivel most ezt a történetet átmenetileg szüneteltetni fogom ha gondoljátok nézzetek be ide: http://ragged.blog.neon.hu/
Véleményeknek nagyon örülnék, köszi nektek előre is:
sunshine_of_the_eyes

Július 19-20. /Szivárványvadászat/

Sziasztok! Csak annyit szeretnék kérni ha már itt vagytok dobjatok egy kommentet, köszike :)! (L) -sunshine_of_the_eyes-

Nem beszéltünk, de a csend összekötött minket és jobban kifejezett minden szót mint ahogy mi tudtuk volna.Göndör hajába néha belefújt a langyos szél.
Feri egy pillanatra felállt, hogy nyújtózzon én meg kapva kaptam az alkalmon,  és belöktem a vízbe, túl romantikus volt nekem párás szemmel ülni a mólón.
Köhögve jött fel a felszínre én meg a hasamat fogtam a nevetéstől.
-Nagyon vicces vagy...-mondta mosolyogva és felém nyújtotta a kezét.-Segíts kihúzni.-szólt, én feléje nyújtottam a karomat készségesen és a következő pillanatban én is mellette landoltam.Jó volt s bevallom valahol sejtettem, hogy én is be fogok esni.Arcába fröcsköltem a vizet, majd megszólaltam:
-Gyere, mert kezdődik a tábortűz.-mutattam a távolba ahol a város templomtornya magasodott a délutáni napfényben.

Kikászálódtunk vízből és ázottan megindultunk a városba, érdekesek voltunk- furcsa pár.....


Zavarba jöttem amikor feleszméltem, hogy a tömegben majdnem mindenki minket bámul, de hamar megszoktam.
Már javában szólt az éneklés amikor csatlakoztunk a többiekhez.A család már megszokta a szokatlan megjelenésemet, úgyhogy nem kérdeztek semmit, de Enikő nem állhatta szó nélkül:
-Veled meg mi történt húsom?-szörnyülködött.De választ nem kapott, mert megszólalt a gitár és énekelni kezdtünk.
Valter, Balázs és Lilla hamar megtanulta a bugyuta dallamot, Günther és Áron megkapta a kottát, hogy nehogy elveszítsék a fonalat.A felnőttek zavartan dünnyögtek, Lili pedig nyenyerészve odabújt Valterhez és bárgyú mosollyal tekintgetett a tömegbe.

....There's nothing better than singing along, this is our summer this is our song.

Már Dimitrij és a karneválos banda is teli torokból énekelt, és mire észbe kaptam már a tábortűz a mi énekünktől zengett.
S bár közben a dal a végére ért, kezdtük előröl. Felfedeztem közben Mütyürt is Adalbert ölében.Teljes volt a család.A nagymamám elmorzsolt egy könnycseppet.Feri a vállamra hajtotta fejét.
-Egy nap emlékezni fogunk erre.-súgtam, ő meg átkarolta derekamat.Tudtam, hogy ez az este egy új kezdet, mert csak most tudatosult bennem, hogy Feri és én összetartozunk.Hálás voltam, hogy szeret engem és ha bár én nem viszonozom ezeket, örültem, hogy tartozom valakihez és hogy, egy ember elfogad olyannak amilyen vagyok.
A dalt immár harmadszorra énekeltük, a város közepén rakott tábortűz  megvilágította a lelkes arcokat, a szemekben tükröződtek a lángok.A zene elhallgatott és a tömeg teljesen megvadult és az őrjöngő taps vette át az uralmat.Csupán egy könnyelmű lélek alkotta gyerekdal, amit hárman komponáltunk, életemben először éreztem a zene erejét amely összefogott megannyi idegen embert és egy családként szeretett mindenkit.Éreztem, hogy elérzékenyülök, de akkor elhallgatott és a morajló taps ágyazta be magát a fülembe.A tömeg megvadult és őrjöngve sikítoztunk és felhőtlenül kacagtunk.Természetesen túl szép volt, hogy igaz legyen, mert Dimitrij megjelent és próbálni hívott minket...Úgyhogy véres verejtéket izzadva gyakoroltuk éjnek éjjelén a táncot és bevonulást, kifulladásig, végelgyengülésig.A legvégén amikor engedélyt kaptunk az alvásra a garázsban összedőlve tértünk nyugovóra.
Ez volt 19-én este.

A 20-a reggel sem indult máshogy, tánc tánc tánc, bevonulás és még egy kis tánc...A reggel ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni

-Öt, hat, hét, nyolc!-számoltam be a zenére, szokásomhoz híven magyarul, de a többiek megszokták már.
A zene elindult, és mi táncoltunk, egyszerre mozogtunk ki-ki ügyesebben, ki-ki gyengébben és esetlenül.Néha meg-meg torpantam amikor elfelejtettem a lépést, de igyekeztem felzárkózni.
A bevonulás sem már annyira gyatrán, de a "főnök" ragaszkodott hozzá, hogy addig gyakoroljuk amíg tökéletesen nem megy.Nagyon elfáradtam, mert reggel (!!!) délután fél háromig megállás nélkül toltuk a táncot, úgyhogy éhesen és izzadtan vágtunk neki a városnak, hogy együnk valamit.
A kikötő levegője tömény volt a friss hal szagától, az idő borús volt és a szél is süvített, de mégis párás volt az időjárás.

Toma vett egy tonhalas pizzát, amit testvériesen elosztottuk.
-Akkor folytathatjuk?-kérdezte Dimitrij evés után az órájára pillantva.
-Kizárt...-böffentett halkan Lepe.
-Menjünk aludni-panaszkodtunk többen.
-Vagy menjünk elbúcsúzni Olive-tól.-szólt Lepi.
-Francba.-morgott Dimitrij.-Teljesen elfelejtettem.
-Akkor siess...-sürgettem.
-Már elmentek, még reggel.-suttogott Lepi.
-Miért nem szóltál?
-Szóltam, de nem figyeltél rám, annyira próbálni akartál.
-Csezd meg!
-Ha annyira fontos lett volna, elbúcsúztál volna tőle, felesleges, Lepi-t piszkálnod!-szóltam szórakozottan.
-Az egész a ti hibátok!
-Amúgy sem szeretett téged...-folytattam a monológomat.
-Azt mondod?Csak irigy vagy mert téged nem szeret senki, mert tűrhetetlen vagy.
-De igen szeretnek, de mindegy, verset is írt neked!-feleltem szenvedélyesen és meggondolatlanul kántálni kezdetem.-Roses are red, viola is blue, if I had a brick I1d like to throw to you.
Nem szólt semmit.Remegett az orrcimpája a dühtől.Kivette a zsebéből a festéket és a vízbe hajította.
-Ez most mire volt jó?-kiáltottam, de a süvítő szél elnyomta a hangomat.
-Nincs szükségem rá!Az összes színt elvetted az életemből...
-Utána megyek.
-NEM!NEM MÉSZ UTÁNA.
-Ez egy kijelentés volt.-mondtam, miközben kiléptem a nadrágomból és kibújtam a pólómból és fehérneműben megindultam a part felé.
-Te hülye vagy, ugye tudod?-kiáltott utánam.
-Te meg elvagy szállva magadtól és játszod a nagy szenvedőt.-válaszoltam vissza és tétovázás nélkül a háborgó tengerbe ugrottam.Az erős hullámok szinte elsodortak.Fulladoztam, nem találtam a kiutat, próbáltam a felszín felé evickélni.Félve nyitottam ki szemem, gyönyörű látvány fogadott.A tenger vize szivárvány színű volt.Eszembe jutott az óvodás kori híresztelésem.Mindig mindenkinek azt mondtam, akkoriban, hogy én egy sellő vagyok, hogy én a vízhez tartozom, de egy gonosz királynő elvette a hazámat és csak a lelkem hovatartozását hagyta meg nekem, hogy sose felejtsem el honnan jöttem.Kicsit most is így éreztem magam, a vihar ellenére.Éreztem, hogy itthon vagyok.Sárga, zöld, lila és kék, barna, vörös, fekete és rózsaszín.Mintha a vízbe hányt volna az unikornis....(Vicces vagyok...)

A víz fölé érve vettem egy nagy levegőt, s azzal nyugtattam kifacsart tüdőmet, hogy ez lesz az utolsó merülés.A festék a fövenyen bucskázott, egyre messzebb, úgyhogy nem tétovázhattam, a festék nyomába eredtem.Egyre mélyebbre úszva siettem a célhoz, útközben éreztem ahogy megfájdul a fülem és, olyan volt mintha egy késsel akarnák kivájni a szemgolyóimat. Az elém eljutott arra a pontra, ahol már nem éreztem fájdalmat, nem is fáztam.Erőtlenül nyúltam a festék felé....Megfogtam, a kezemben volt.Elrúgtam magam a fövenytől.Már éheztem a levegőre, jólesett felérni a felszínre.Eleinte nem is bírtam levegőt venni, aztán, hogy a hősi allegóriámat eloszlassam, vizet hánytam...Sokat.
Halvány mosollyal az arcomon kezdtem integetni a többieknek. Kievickéltem a partra, halántékom lüktetett és büszke voltam.Az enyém volt a világ.
-Itt van!-adtam oda undokul Dimitrijnek a szivárványos víztől csöpögő festéket.
-Olyan buta vagy, hogy lehetsz ilyen meggondolatlan, Cassie, te idióta csacsi.-suttogta és szorosan magához ölelt, szinte eltűntem erős karjai között.-Gyere, Cassie, itt van a ruhád, meg a cipőd, gyorsan zuhanyozz le forró vízzel, mert tüdőgyulladást kapsz.-dörzsölte a hátamat.
-Hagyjad elintézem egyedül.
-Veled jövök.Ti menjetek haza nyugodtan.Holnap próbálunk....Talán.
-Jó gyere, amúgy is lenne néhány megbeszélni valónk.
-Mi a bajod velem?-vágta rá azonnal.
-Nem tudom.
-Most komolyan.
-Jó: Nem tudom.
-Na, légyszi.
-Ne bosszants.
-Csak mond meg őszintén.
-Nem tudom!!!Egyszerűen irritálsz, és annyira más vagy és többnek képzeled magad mint ami valójában vagy.
-Ezt most jól megkaptam.
-Te kérdezted.
-Igaz.Tudod, te nem tudod felfogni milyen harcot vívok önmagammal.Mindent megváltoztattál.
-Nekem mindegy.Várod a sulit?
-Ja.
-Bár nem értem, hogy ha azt mondtad öregebb vagy nálam akkor hogy felvételiztél...Csak ötödikbe és kilencedikbe lehet felvételizni, és a kilencedik csak egy évvel nagyobb a nyolcadiknál, az meg nem sok.
-Meg kertészetbe.
-MI?
-Jól hallottad!
-Akkor mennyi idős vagy te?
-19 májusban.
-Nem akarsz tovább tanulni?
-Botanikus akarok lenni, nem árt barátságot kötni a növényekkel.
-Tudod, nem néztem ki belőled, hogy ennyire öreg vagy.-szóltam miközben felértünk az apartmanunkhoz.
-Na kösz.
-Akkor szia, én mentem.
-Tessék, itt a festék, a tied.
-Nem kell, tartsd meg tehetséges vagy.
-Kösz.-sarkon fordult és elment, zsebre dugta a kezét.
Lezuhanyoztam, átöltöztem és lementem a sátorba, aludni.A többiekkel egy kicsit énekelgettünk.Mi voltunk a királyok és királynők, mienk volt a világ.Kint továbbra is fújt a szél, de bent az istálló meleg levegő megnyugtatott mindenkit.Lassan kimerültünk és mindenki eltette magát holnapra.Becsuktam a szemem és éreztem ahogy egy meleg, nagy kéz ujjai, az ujjaimba fonódnak.Feri volt, egyszerre súgtuk:
-Fogd meg a kezem és soha ne engedd el.
-Nem láttalak egész nap.
-Próbáltunk.
-Kíváncsi vagyok.
-Majd meglátod.Never let me go.
-Never let you go.
-Jó éjt, ne nyálladzatok!-búcsúzott el Lepe is és indenki becsukta a szemét.

Évadzáró összefoglalás

Szia kedves akárki! Te, aki már olvastál a blogomból egy részt, de soha többet nem találtad a címet, és ti is kedves bennfentesek hableany és Csengi, meg minden rendszeres olvasóm.Szia neked is aki jártál már itt, de az utolsó rész olvasása után nem voltál hajlandó itt maradni mert nem értettél a történetből semmit és nem tudtad, hogy ki-kicsoda. Üdv annak is aki most van itt először.Ezt az összefoglalót nektek írtam (ki másnak), hogy be tudjatok kapcsolódni Kincső, Cassie hétköznapian különleges életébe...

Összefoglalás: Ez történt eddig (1.évad):

Kincső az utolsó tanítási napon tudja meg, hogy az általa régóta szeretett Feri és családja, egy helyi jótékonysági program résztvevői, akik felajánlották, hogy az iskola legszegényebb családját elviszik magukkal nyaralni két hétre.
A Füzesi család magasan "nyeri" a versenyt, és Kincső őszinte űrlapjából és bemutatkozásával megnyeri a nyaralást.Viszont volt amit még ő sem mert megemlíteni a kérdőívben, mert félt, hogy ezzel eljátssza minden esélyét, nem szólt senkinek, hogy ők 16-an vannak egy családban:

Kincső: a főhős /14/
Varga Lilla:K. édesanyja 
Füzesi Emil: K. édesapja
Füzesi Valter: k. bátjya /19/
Füzesi Lilla: K. nővére /16/
Füzesi Lili: K. húga /2,5/
Füzesi Zoé: K. húga /újszülött/
Hablaty: a kutya
Lehokczy István: K. nagybátyja
Varga Vera:K. nagynénje, Varga Lilla nővére
Lehokczy Péter (Lepe): K. unokatestvére /14/
Lehokczy István (ifj) (Lepi): K. unokatestvére, Lepe ikertestvére /14/
Lehokczy Áron: K. unokatestvére /9/
Günther: az itt ragadt német cserediák
Márkus Lilla: K. nagymamája, Vera és Lilla anyja
Dalma: Márkus nagymama legjobb barátnője
Adalbert: Dalma "fantomférje", aki 55 év után újra előkerült

Hosszas huzavona után, Enikő (Feri anyja, egy helyi hetilap főszerkesztője, a jótékonysági program helyi képviselője) hajlandó elvinni magával a valóban nagy számú családot.
Az utazás időpontja lassan közeledik és a család sóvárogva várja a tengerpartot, ám addig is hivatalosak egy esküvőre ahol Kincső koszorús lány lenne, ám az utazás csúszik, mert nem várt dolog történik. Kincső egyik legjobb barátnőjének, Tüsinek az édesanyját váratlanul utoléri a halál, mikor Tüsi apja leszúrja őt egy késsel. Kincső rosszkor volt rossz helyen így szemtanúja volt a nem túl jeles eseménynek.
Hála Kincső gyors lelki épülésének, végül eljutnak az esküvőre ahol Kincső pár napig valóban fontos személlyé válik, mert megismeri Dominikot akihez egy rövid időre gyönge szálak fűzik, de eljön a búcsúzás és a haza út ideje, és a szürke jelentéktelenség átveszi a főszereplő addig boldog napjainak helyét. Majd a váratlan zöldségprojekt is megzavarja a vakáció felhőtlen napjait, hiszen Emil salátabár nyitási szándéka megdönthetetlen, ámbár ez később kudarcba fullad.
Egy kettőre érkezik az utazás napja, s némi üggyel-bajjal sikerül mindenkit "átcsempészni" a határon, de a nyári kalandok csak ezután kezdődnek az apró halászfaluban, Pakostane-ben.
Például az eredményes karaoke est, a Primosteig száguldó potyautasok, az esti szökés amely egy holdkóros bolyongásba torkollik, S Kincső számára jelentéktelen Dimitrij feltűnése a Beatles-es öngyújtóval, és rendkívül gyengéd, művészi lelkével mégis rejtélyes és kiismerhetetlen jellemével.
A lány szívből utálja a fiút, főleg mióta a családja nagy részét ellene fordította és miatta veszítette el Hablatyot, és bár később kapott a fiútól egy kutyát, Mütyürt, az ellenszenv nem nem akar köztük alább hagyni, mindennek ellenére kialakul köztük egy se veled, se nélküled kapcsolat, Dimitrij Wordentrim rádöbbenti Kincsőt az élet szépségére és a művészet, szenvedélyes és euforikus oldalára invitálja, ám a lány büszkesége nagyobb annál, hogy igent mondjon erre a mindkettejük által tökéletesnek vélt világra, s foggal-körömmel kapaszkodik barátaiba, az utolsó örömforrásaiba.
Legnagyobb megdöbbenésére Lepiről kiderül, hogy szerelmes lett Dávidba, Enikő hetilapjánál nyári munkát vállalt fotósba. a meglepetések és az események a nyarlás utolsó hetében igencsak feltornyosulnak, hisz a helyi Karnevál tartja lázban a fiatalok seregét, s Dimitrij megkéri Kincsőt, hogy csatlakozzanak Lepével és Lepivel a bandába, hogy elegen legyen ahhoz, hogy engedjék a részvételt. A próbák folynak, s közben történik valami. Feri szerelmet vall az addigra érzéketlen és közömbös főhősnek.Kincső nem akarja megbántani a fiút, ezért azt hazudja, hogy az ő érzelmei is hasonlóak és, hogy viszont szereti meg, hogy szívesen lenne a barátnője. Ám az együtt töltött napok összehozzák az eltévedt madárkákat és Kincső törött, megfáradt szárnyai és szerető ápolóra találnak.....

Ennyi volna eddig a történet, még lesz három-négy rész és és utána Kincső, Cassie élete nem várt fordulatot vesz amikor visszamegy az iskolába illetve történik egy két izgalom a nyár hátralévő részében, az első évad az utolsó nyári napig tart majd, és utána egy másik oldalon fog folytatódni: perfectlygoodheartnewage.blog.neon.hu

A cím meg változatlan: Keserű Örömkönnyek-Az Élet megy tovább néven folyik majd.....Remélem felkeltettem mindenki érdeklődését és elegendő információval szolgáltam, ha valami nem tiszta kérdezzetek....Örülök, hogy benéztetek a második évad hamarosan érkezik...(Besorolás Alatt)
Sunshine_of_the_eyes

UI.: Kedves Csengi és Hableany! Nektek azzal a meglepivel készültem, hogy ha kommentbe leírtok egy kitalált szereplőt, kitalált névvel és bemutatjátok pár mondatban, szívesen beleírom őket a sztoriba! :)

Július 19. /Dreams come true in the rain/

Mint látjátok ma dupla részt hoztam, ez a második kicsit érzelgősre sikerült, remélem tetszeni fog! :)

"...This is our summer, this our song....énekeltük miközben kiosontunk a sátorból, miután meguntuk a sátor-karantént.

Murphy törvény, hogy amint kellően távol voltunk a sátrunktól zuhogni kezdett az eső, olyan erősen, hogy csípték a karjainkat, így hát bemenekültünk egy tengerparti boltba.Legalább is azt hittük, hogy még működik, de siralmas látvány fogadott bennünket amint betoppantunk.
Grafittik, feliratok, néhol vérfoltok, hajcsomók, körömdarabok, kések és rongyos ruhák.Felkavaró látvány volt.Éreztem ahogy felfordul a gyomrom a bűztől, ami tüdőmet szorongatta.
-Menjünk innen.-suttogtam miközben megragadtam Lepe karját és vonszolni kezdtem, de a fiúk egyszerre sóhajtottak fel izgatottan:
-Ez de izgi! Nézzünk körül!
-Nem!Nem!Nem, nem és nem!
-DE!-kussoltak le mind a ketten. Elindultunk körbenézni. Életem legrosszabb pillanatai voltak, mindenhol ragacsos foltok, vér, néhol fogak...És hamarosan megtaláltuk mindennek a gazdáját, egy kutyát. Éreztem, hogy forogni kezd velem a világ amikor megpillantottam a rohadó tetemet, amely már sem szemmel, sem fogakkal nem rendelkezett, szőre nagy részétől megfosztották, és lábait is levágták, a nyelve pedig  egy durva spárgával volt visszavarrva. Ha nem kap el Lepe valószínű beájultam volna a tetem mellé.
-Légyszi menjünk innen.
-Nem kéne szólnunk?
-Csak menjünk!Könyörgök.
-Nyugi Cassie, ne hisztizz.
-Nem látod? Ez kegyetlenség!Menjünk innen.
-Menjünk....

Ennyi maradt meg bennem, mert megkértem a srácokat, hogy vegyünk valami alkoholt, úgyhogy mit ne mondjak rendesen leittuk magunkat.Pupillám kitágult, járásom nem tudtam irányítani, és akármerre néztem csak egy véres torzót láttam."

-Cassie!Ébredj!ÉBREDJ!-rázta meg valaki a vállamat.Legnagyobb meglepetésemre a sátorban voltunk...Nem mentünk el.Ez megnyugtatott, de valamelyest bántott is, mert mi van ha a kutya tényleg ott van?Eldöntöttem végül, hogy nem akarom kideríteni.
-Mi történt?-kérdeztem alig érthetően, mert a szavaim egy hatalmas ásításba torkollottak.
-Éneklés közben láttuk, hogy elaludtál, hagytunk szunyókálni, de már hét óra van, és a városban ma tábortűz lesz.Elénekelhetnénk a dalt...
-Jó....Nem hiszitek el mit álmodtam!-mondtam és belekezdtem a mondókába, majd később lesétáltunk a többiekhez akiket a szürkület nem zavart meg a fürdésben.Bár meleg volt az idő, a szél gyöngén lengett körül minket.
Bár nem fürödhettünk, bevackoltam egy citrus fa tövébe és álmodoztam, megpróbáltam költői képeket festeni az elmémbe, festeni akartam, de a büszkeségem nagyobb volt annál, hogy felkeressem Dimitrijt...Meg aztán biztos dühös is volt, hogy nem mentünk próbálni a Karneválra, kicsit el is szégyelltem magam, de nem tudtam tovább gondolkodnom, mert tádámmm, Feri odajött hozzám.
-Szia.-mondtam erőtlenül és a fejemet a fa törzsének döntöttem, az eget kémleltem a távolban.
-Mi a baj?-hunyorgott.
-Semmi, elég hülyeség, rosszat álmodtam, egy ilyen horrormese szerűséget.
-Ahha.
-Feri, most őszintén, mi mi a jó francnak járunk? Nincs is közös témánk....-fakadtam ki közömbösen.
-Nem tudom, agapé.Szeretlek.-vetette be hollywood-i mosolyát, ami kicsit megenyhített.
-Tényleg?-akaratlanul is mosolyra húztam a szám.-Tudod, te vagy az első akitől ezt a szót hallottam.
-Tényleg?Még soha senki nem mondta?
-Nem megyünk sétálni?
-De, menjünk.Megfoghatom a kezed?
-Ja.-zavarba jöttem mit ne mondjak.
-Fogd meg a kezem, és soha ne engedd el.-csak ennyit mondott és megindultunk a móló felé.Minden olyan nyugodt volt, egy olyan érzésem támadt, hogy semmi baj nem történhet.Csöndben sétáltunk, néha egyikünk megtörte a csöndet.De egyikünk sem beszélt, talán tudta, hogy most erre van szükségem.
-Egy nap még emlékezni fogunk erre.-mondtam drámain mikor leültünk a mólóra és lábunkat bele eresztettük a sós víz habjaiba....Never let me go....ez a mondat visszhangzott bennem.

Július 19 /Görbe utakon/

A sors otromba fintora, hogy pont Primostenbe mentünk a kirándulás céljából. Levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra amikor megpillantottam a kikötőben a hajóskapitányt, akinek a hajóján utaztunk.
Az idő rögtön napsütésesre változott amikor megérkeztünk, ámde a szél barátságtalanul süvített.Semmi látványosság nem volt a városban, így hát Dáviddal és Lepével leszakadtunk a családról és belógtunk egy póló boltba ahol mindenféle ironikus felirattal ellátott ruhadarab volt, illetve nem egy perverz felső is volt, amik bár elég gusztustalanok, egész humorosak voltak.
Le is fotóztuk egymást néhányban de ezeket nem nagyon publikálnám.



Aztán amikor a hangulat kezdett a tetőfokára hágni, bejött anyukám és dühében a fülünknél fogva rángatott ki minket az üzletből.Amikor kivonszolt minket a tűző napra, már mindenki fagyizott, kivéve mi, mert "rosszak" voltunk.
Folytattuk a sétát, de olyan meleg volt, főleg Lepi közelségében hogy fürdőruhára vetkőzve lökdöstük egymást az egyik szirtről a vízbe.Nagyon jól szórakoztunk, csak aztán történt valami. Lepével belöktük Dávidot, aki a vízben lefejelt egy tengeri sünt.

Igen, most éppen a kórházban vagyunk és  Dávid szemöldökét foltozzák...És legnagyobb szégyenünkre, Lepével csak röhögünk az egészen, nem tudjuk komolyan venni, pedig meghunyászkodva és csendben szipogva kellene imádkoznom, de ez a baleset annyira abszurd...
A  másik vicc, hogy teljesen rá vagyok nőve a naplómra, még itt is írok a kórházban, beteges.Elég gáz, de pont leszarom, hogy a szláv nővérke mit gondol rólam.(flegma napom van)
Na most nyílik az ajtó és kilép Dávid, szemöldöke bebugyolálva, mindjárt jövök....

Nos hát, itten volnék. Dávid is csak nevet az egészen, hárman, teli pofával röhögünk a világ eltorzult arcába.Barátok vagyunk.Elmondtam nekik  Mr.Járjvelemédes (Feri) történetét.
Ezen is csak röhögünk csak nem tudjuk, hogy lehetne megoldani.
Amúgy a primostani kirándulás 45 percre sikeredett, hála nekünk, és a fesztelen őrültködésünknek, így hát Enikő elég pipa.
Meg született az ítéletünk, nem mehettünk le fürdeni velük...Úgy hogy a fülledt sátorban beszélgettünk tovább.
-Te nem akarsz felvételizni hozzánk?
-Januárban volt felvételi okoska, szeptemberben meg már a kilencediket kezdem...
-Enikő elég befolyásos, próbálj beszélni vele.
-Mégis mi a lószart mondjon neki?-kérdeztem idegesen, mert nagyon melegem volt.
-Hát, hogy......basszus, fogalmam sincs.
-Amúgy meg az egész hit dolog....Nem az én világom.
-Én hiszek Istenben!Mi más tudna ilyen tökéletes világot teremteni?-szólaltam meg újfent.
-Mindegy.Jó lenne egy suliba járni.
-Ja, menő lennék.-vigyorodtam el.
-Ugyan miért?Meggyőződésem, hogy már most is nagyon menő vagy.-erre a mondatra Lepéből kitört a röhögés.
-Butaság....Menő lennék, mert lenne egy fiú haverom a felsősök közül.
-Mi nem vagyunk haverok, barátok vagyunk!
-Ennek igazán örülök! Büszke vagyok rád!
-Én nem, én csak szimplán bírlak...
-Cöh!Akkor barátság vége!Rám nem lehet nem büszkének lenni, olyan szerény vagyok!
-Akkor legyen öri-hari!
-Jó, legyen öri-hari sose bocsi.
-Szánalmasak vagytok!-szállt be Lepe is.
-Nem csak túl viccesek ahhoz, hogy mások megértsenek.
-Szép gondolat.
-Az.Na na na na..-dúdoltam egy kitalált dallamot.
-Szép zene, mi a címe?
-Semmi most találtam ki.
-Írjunk dalt.-somolygott Lepe és előbányázta a rendetlenül eldobált ruhák alól a nyeremény gitárt.
-Mi az megszállt az ihlet.
-Ja.Cassie, dúdold újra!
-Na na na na...

Hosszú próbák következetek, gitározás, rímfaragás, idegroham a hamis hangok miatt, de a végére megalkottuk a tökéletes dalt, ANGOLUL!!

Július 19. /Adalbert múltja, a jövőnk/

Felültem a kuckómból, törökülésbe, mellé.
-Mi bánt Cassie?-a vállára hajtottam a fejem.
-Volt már olyan, hogy elfeledettnek és feleslegesnek érezted magad?-kérdeztem a messzibe révedve, apró sóhajok törtek ki belőlem így a sírás után.
-Nem...Nem igazán.
-Tudod, két hete a lelkemet odaadtam volna, hogy itt ülj mellettem, hogy csak ketten legyünk, csak mi, miközben a holdfény virít az égen és a csillagok olyan fényesek mint megannyi őszinte szempár.
-De művészi volt.
-Én ilyen vagyok.
-Tulajdonképpen, miért nem beszéltünk eddig?
-Mert te menőnek számítasz, mindenki ismer a suliban és engem meg az osztályom is csak onnan ismer, hogy hogy többen vagyunk mint egy családban mint az oroszok.Amúgy fáj még az orrod?- jutott eszembe a verekedésünk.
-Nem.Már nem.De nagy ütés volt.
-Ez megnyugtat.Megérdemelted.-mosolyogtam halványan.
-Miért?
-Bogarasnak neveztél.Nem esett jól egy ilyen pökhendi gyerektől.
-Bocs.
-Semmi, régen volt. A múlt már nem számít.Csak a ma.
-Én is így gondolom.-nézett végig rajtam.-Nagyon sovány vagy.-szólt végül.
-Nincsen zsé!Nincsen kaja!Vagy ha van Lepe és Áron nagyon sokat esznek.
-Miért nem kérsz?
-Mer csak.Én kibírom, viszont nekik izmosodniuk kell.
-Értem.
-Basszus, még sosem beszéltem veled ennyit.
-Ja.
Soha nem is fogunk többet.
-Miért?
-Mert nem sokára újra haza megyünk és soha többet nem fogunk beszélni.
-Vagy úgy...
-Nem zavar?-kérdeztem miközben vissza feküdtem a vackomba, ami Feri hálózsákja mellett állt.
-Nem, dehogy.
Hosszú csönd következett. egymást néztük, miközben egyre egyenletesebben játszottak a kabócák esti nótát. Aztán megfogta a kisujjamat és morzsolgatni kezdte.
-Minek csinálod ezt?
-Jól esik...
-Nekem mindegy.-becsuktam a szemem. Nekem is jól esett az érintése.
-Három hete az ütő is meg állt volna bennem ha hozzám érsz.-suttogtam
-Most már nem?
-Nem tudom.
-Értem.Szereted Terrát?
-Nem jön be ha erre célzol...
-Te sem neki.Azt mondta, csak szórakozott.
-Pont leszarom.-próbáltam úgy tenni mintha nem fájna.-Miért mit mondott?
-Hát csak annyit, hogy vicces volt egy ilen unalmas lánnyal játszadozni.
-Unalmas?
-Ja.
-Nem vagyok unalmas.-kezdtem bedühödni.
-Tudom-tudom..-suttogott és átkarolta vállamat, fejemet a vállára invitálva.Engedtem a meghívásnak.
-Jó ember vagy...
-Ezért jár nekem egy puszi.
-Kettő is.-horkantam fel.
-Nem tiltakozom.-megpusziltam egyszer, de másodszorra azonban az arcát felém fordította, és így véletlenül megcsókoltam.Rövid volt, velős és kínos.Nekem.
-Szeretlek.-sóhajtotta megkönnyebülten. De nekem ez korántsem volt megnyugtató.Azt hittem csak poénkodott, hogy csak szórakoztunk.Én nem éreztem iránta semmit, csak egy ember volt.
-Hát...ez..remek.-vágtam egy mű vigyort.-És mégis mióta?
-Pontosan azóta, mióta belöktünk a a vízbe egyik este és te keservesen sírni kezdtél.-lágyan ejtette ki a mondatokat, mintha minden szavával simogatni szeretett volna.
-Nem megyünk vissza?
-Pizsamában vagy.
-Nem számít.
-Csak egy kérdés!
-Mondd!
-Lennél a barátnőm?- most erre mégis mit mondhattam volna, nem akartam megbántani és gondoltam, hogy biztos elrontanám azzal a nyarát, ha nemet mondanék neki. Így hát elrontottam a saját vakációmat.
-Öhm...Miért ne?-ebben a pillanatban legszívesebben visszatekertem az időt.

Kézen fogva kellett visszamennem vele a többiekhez." Ááááá! Ez most mire volt jó? Hülye! Hülye!"-ilyesmi gondolatok csapongtak a fejemben amikor megérkeztünk a szállásra.
A bejárati ajtó a nappalira nyílt, természetesen mindenki látta amikor megérkeztünk egymásba gabajodva. Idegesen taszítottam el magamtól Ferit.
-Szia! Ferit vagy egy órája leküldtük érted, családi zenélős est lesz.-vigyorgott Pista, fejével anyukám és Zoé felé bökött, jelezve, hogy megérkeztek.
Illedelmesen üdvözöltem őket és leültem Dávid mellé.
-Történt valami? Zaklatottnak tűnsz.-morogta kedvesen.
-Á semmi azon kívül, hogy Feri megcsókolt és megkérdezte, hogy nem karok e járni vele, én  meg nem akartam elrontani a kedvét és beleegyeztem miközben én nem akarom ezt az egészet.-nyavalyogtam.
-Milyen buta vagy.-nevetett fel Dávid.
-Jól van na! Csöndesebben.-a felnőtteknél valami politikai cucmók volt a téma amikor Adalbert megszólalt:
-Na de ne untassuk a kölyköket! Zenéljünk!Véletlenül van nálam egy csomó régi dal amit még régen írtam emlékszel Dalmika?
-Azta! Énekelj!-imádom Adalbertet.Mindenhez ért.
-Rendben, de Lepe fiam, hozd a gitárt. Dobnak hozzatok fakanalat és lábasokat, meg azt a kulcsot...Rendben és Emil ha jól tudom, te tudsz szájjal trombitát imitálni.
-Igen.
-Remek, akkor itt van néhány kotta. Már nyár eleje óta készülök erre, direkt lekottáztam minden hangszert, csak kár, hogy nincsen zongora.
-Nekünk van egy szintetizátorunk!-ajánlotta Dimitrij.
-Hozzátok.
Mire aztán sikerült bepréselnünk a zongorautánzatot, eltelt egy óra, de elkezdtük.Kiderült, hogy Albert minden mozzanatot megzenésített az életéből.Zseniális. Itt van néhány idézet:
Nem volt még átépítés
A Glasznotynak híre se még
Csak Tordai Panni aludt
A Rosszija Szálló 7154-es szobájában rég
A Vőrős téren fújt a szél
Minden sarkon pirogot ettünk
Csak Panni aludt gyanútlanul még
Nem tudta, hogy mi a tervünk

Mo-Mo-Mo-Moszkva, be voltunk rúgva!
Vo-Vo-Vo-Vodka, ez nem igaz!

(A zene fenn van az Adalbert zenéi néven a bemutatkozás alatt, amint látjátok Kern András az összes :)

Voltak lírai dalai is, az élet szépet még meg is könnyeztem.Előadott egy kabarét is, ami hangelváltoztatáson alapult.Rengeteget nevettem.Ez volt a napom fénypontja.Olyan megnyugtató volt.

A kételyeim csak akkor tértek vissza amikor lefeküdtem aludni, és Feri jó éjt puszit adott.Nagyon aranyos, kedves, de én, ez nekem idegen.

Abban a reményben keltem fel, hogy a napom jó lesz, de egy hatalmas veszekedés közepébe csöppentem amikor felmentem reggelizni. Egész reggel csak a megőrjít a szemed járt a fejemben...
-Mikor akartad elmondani, hogy eljegyezted Barbit?!-ordítozott apám Valterrel.
-Mikor akartátok elmondani, hogy elköltözünk?
-Hogy mi?- léptem hozzájuk.
-Igen Cassie!Elköltözünk.-szólt Valter és folytatta az üvöltést.-Barbit nem vihetem magammal, mert most fog végezni a suliban én meg nem maradhatok ott mert6 nincs hova mennem, nem maradhatok a kollégiumban.
-Állj a sajt lábadra fiam! Nőj fel, amint látod nem vagyunk túl jó helyzetben, nem tudunk támogatni.Ott szebb jövőnk lesz!!
-És mégis hova megyünk?-lépett be a vitába Lepe.
-Mályinkára.-ez annyira ismerős név volt...
-Az hol van?-kérdezte halkan Günther.
-A Bükkben.
-Eddig is a béka segge alatt éltünk, de most elköltözünk az Isten háta mögé? Remek, apa, ez egyszerűen remek!-ordított Lilla.
-Mondd már el mi folyik itt!-dühöngött Áron.
-Nagyon legatyásodtunk, a ház kis híján ránk dől. Ideje tovább állni, egyre rosszabb a levegő a környékünkön, és Mályinkán remek helyünk lesz, egy nagy házat vettünk ahol mindenkinek lesz saját szobája és az állatok is egészségesebb levegőt szívnak, és ott lesz a kis barátotok Dimitrij!-na nem, itt sokkot kaptam, miért oda??Az egyetlen helyre ahol egy levegőt kell szívjak vele?Nem!
-Miből vettétek ha enni sincs mit?-kérdeztem keserűen.
-Az évek során raktunk egy kis pénzt, mert már régóta tervezzük a változást.
-És a bútorok?
-Vannak újak, ezek még a mi nagyszüleinké voltam, nagyon gyatra állapotban vannak.
-Mikor költözünk?
-Augusztus elsején...
-És az iskola?
-Ti kollégisták maradtok, és szünetekben hazajöttök vonattal.Dimitrij tud közlekedni vonaton.
-Dimitrij?
-Igen ő is felvételizett hozzátok, és felvették, haza jön velünk, mert át fogják anyakönyvezni magyar névre a Dimitrijt.
-Miért nem élhetünk nélküle?-dühödtem be.
-Jó gyerek!
-Hova szarjak?-pimaszkodtam, amire egy hatalmas pofon volt a válasz.

Most itt ülök a sátorban, kirándulni megyünk mert borús az idő...A költözés nem is lenne baj hiszen lesz saját szobám, de miért Dimitrijékhez? És ő minek jön a sulinkba??MIÉRT????




Majd még jelentkezem....

Július 19. /Buzik/

Ezt a napot és tegnap estét legszívesebben kitörölném az univerzumból.
Este a család lesétált a városba, hogy "együtt legyünk". Ez általában akkor szokott előfordulni, ha valamit közölni akarnak.
Lepe, Lepi és hátul baktattunk, megpróbáltunk valamit kiszedni Lepiből.
Mikor a centrumba értünk leültünk arra a padra ami a múltkor fekhelyünkként szolgált.
-Na de bökd ki már!.kezdett bedühödni Lepe.
-Hagyd már! Majd elmondja, ha akarja.-megsimogattam Lepi hátát.
-Elmondom , de ki fogtok gúnyolni, és soha nem fogtok úgy rám tekinteni mint eddig, egy idegen leszek.
-Azt nem hiszem, mondd csak nyugodtan.-bátorítóan felvonom a szemöldökömet.Később azonban rájöttem igaza volt.Tényleg nem tudok úgy ránézni mint eddig.Azt hittem viccel, amikor elmondta.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok Dávidba.
-Én meg azt hiszem, hülye vagy.-szaladt ki a számon hirtelen.
-Jó vicc...-köhögött Lepe.
-Ugye mondtam!!!Mondtam, hogy bennetek nem lehet megbízni.
-Igazad van, bocsánat, csak ez még nekünk is furcsa.-vette komolyra a figurát a testvére.
-De mi van ha ez csak valami...nem is tudom, nem értek az ilyesmikhez.-sóhajtottam.
-Nem tudom, ez csak egy ilyen megérzés..És egyre erősebb.
-Deríts ki....
-Hogyan?
-Smárold le.-fejezi be az ötletbörzét Lepe.
-Na nem, azt nem!
-Ez egy tök jó ötlet!-csillant fel az én szemem is.
-Jó, neked hiszek, de mi legyen? Hogyan?
-Egyszerű!Azt mondjuk, hogy fogadtunk és a vesztesnek meg kell csókolnia.És, hogy te vesztettél.Ennyi.
-Nekem mindegy.
Elindultunk.Minden pillanat idegen volt, amit abban a tudatban kellett leéljek, hogy az egyik unokatesóm meleg.Amikor odaértünk, kicsit izgultam, bár nem tudom miért.
Mikor Dávidnak ábrázoltuk a helyzetet, elég jól fogadta:
-Fúj!Hogy mi? nem!Fúj bazdmeg!Kizárt.
-Lepe fogd le!-utasítottam unottan és Lepihez fordultam.
-Essünk túl rajta.
-Jóh.-nem is igenlés, hanem inkább csak egy apró sóhaj volt.És megtörtént.Miután Lepe, odavonszolta Dávidot egy padhoz és leültette.....Lepi az ölébe ült és.Fúj.Azt hiszem a látványt képtelen lennék leírni.Cuppogtak és Lepi nem akart leállni.A jelenetről, terra jutott az eszembe.Hiányzott. Pedig AZ előtt. sosem beszéltünk.És azóta sem.Mégis most ő hiányzott, amúgy is magányos voltam ott egyedül a korzón, a holdfényben, miközben Dávid tiltakozó motyogását hallgattam. Örültem Lepinek, hogy ő legalább szerelmes.Én nem voltam az, most sem vagyok az. És már Dominikra sem úgy gondoltam mint az esküvő napján. Már csak egy ember aki párhuzamosan éli az életét velem.Talán egy percig úgy éreztem, hogy a holdnak suttogok.Aztán idilli merengésemnek Dávid vonyítása vetett véget.
-Komolyan meghibbantál?
-Nem csak meleg a csávó!-szaladt ki Lepe száján.
-Te paraszt!Ez fogadási feltétel volt.Romantikusan kellett.-szaladtam a megmentésre.
.Jó ez igaz.-ismerte be álságosan.
-Akkor is fúj!- zárta le a témát Dávid, amin Lepi nagyon elszomorodott.
Az este további része igencsak felejthető volt.



Végül este tíz körül értünk haza, és Vera kitalálta, hogy áthívja a Wordentrim családot. Apukám pedig elment anyukámért és Zoéért.
Itt van Zoéról egy újabb kép, már nem annyira sovány:

Vonakodtam, mikor meghallottam a meghívást, de oda jutottam, hogy inkább elmegyek aludni, mint az illedelmes smárok kereszttüzében keljen majd ülnöm.Lezuhanyoztam és bevackoltam magam, a sátor sarkába.Próbáltam elaludni, de az álomvilág is kitagadott., felültem és beletúrtam a hajamba, ami a rágós baleset óta, megint jó hosszúra nőtt.Egész este ideges voltam és most is legszívesebben sikítottam volna.Erővel csapódtam, bele a párnámba. Zavart Lepi kivagyisága és legszívesebben hazamentem volna. Tettem magasról a kibaszott karneválra, hazavágytam a dohos házunkba, ahova immár alig férünk el..Hiányzott a repkénnyel benőtt fal és sok száradó muskátli és a penészes, földes illatuk.Hiányzott az unalmas életem és úgy éreztem, hogy az osztályom elfeledett. Sírni kezdtem. Pedig minden tökéletes volt.Hirtelen meleg kezet éreztem a vállamon.Könnyeimtől csak fátyolosan láttam az arcát, de így is  felismertem. Feri volt az.
Folytatás érkezik holnap!

Party fun ellenes kampány!!!

Nos, kedves életre vágyó embertársaim. Nem tudom nektek is oly mértékben van e elegetek a party funból mint nekem.....minden esetre buzdítom azokat akik egy véleményen vannak velem, hogy gondolkozzunk el azon, hogyan lehetne ezt a klubbot rávenni arra hogy ezt az egészet csak a barátaiknak mutassák meg.
Nekem egy piciny ötletem támadt, nem tudom hogy jó ötlet e, de mi lenne ha senki se írna kommenet nekik? Lehet, hogy előbb utóbb abbahagynák....Na tetszik az ötlet?
Kezdetnek ez is elég lenne, és így akit érdekel továbbra is olvashatja meg minden, csak nem írunk véleményt, jelezve, hogy ez az egész már unalmas!!! Akinek egyébb ötlete van örömmel várom! :)

Július. 18. délután /Karnevál/

Újra jelentkezem, Füzesi Kincső személyesen, reggel még földi halandó, mostantól pótolhatatlan fellepő a 23-ai Karneválon.
Elmesélem mi történt miután "rajta kaptam" Oliveot és Dimitrijt.
....Meredve néztem őket. A lelkemből lehasadt egy darab, amit ma reggel Dimitrijnek adtam cserébe a bernát hegyiért.
Úgy határoztam, hogy visszafordulok, mert az eső egyre erősebben kezdett csöpögni, és fáztam már fürdőruhában, mrt teljesen átfagytam. Elkezdtem volna vissza felé baktatni amikor Olive szófoszlányai megszakították az eső egyenletes susogását.Angolul beszélt a fiúhoz, hiszen ő nem ért magyarul, francia.
- Itt van Kincső. nem kérdezed meg őt?
- Végül is. - vonakodott s majd megfontoltan feltápászkodott, s "saját" nyelvünkön szólalt meg:
-Cassie! (sokan hívnak így, de én utálom...sokak szerint hasonlít a Kincsőre és így menőbb!) Kéne a segítséged!-vakarta meg a tarkóját zavartan.
-Mégpedig? -hangom bánatot tükrözött.
-Mi a baj?
-Semmi, mondjad, csak fázom és mindjárt szakdn fog.-kémleltem az eget borús tekintettel.
-Nos!Mikor Gregék megjöttek, megalakítottuk a Birds-t azaz Madarakat, és beneveztünk a Karneválra.Azonban mikor elmentek, Greg és az itt nyaraló srácok hazamentek és három lány valamint két fiú maradt.Szükségem lenne még öt emberre, hogy a bizottság engedjen minket részt venni a felvonuláson. Olive holnap után meg haza, így hát rá nem számíthatunk, mert ez az egész banzáj 23 -án lesz.
-Én ráérek.-feleltem, leplezve izgatottságomat és boldogságomat.
-Remek, szólnál a srácoknak, mert lehet, hogy még négy embert össze tudnál szedni én meg tovább toborozok.
-Kész van a terv meg minden? Tudod mit? Gyere át és mondd el mert rettenetesen esik.
-Majd megyek.
-De gyere most.-erősködtem, talán az is közre játszott, hogy nem akartam, hogy Oliveval legyen.Féltékeny voltam.
-De Olive nem sokára elmegy.
-És?- később rájöttem ezt nem kellet volna mondanom.
-Én szeretem őt! Mióta csak először találkoztunk a stégen.
-Kurva jó.-motyogtam.
-Mi van? Nem hallom!
-Nem is kell.
-Te féltékeny vagy.-hangzott a sátáni kacaj.
-Rád lennék utoljára féltéken, te pöffeszkedő, arrogáns, csigaszemű....
-Elég lesz Cassie, értem, rendben, tök jó, hogy kibékültünk....
-Jól van na...bocsánat.Akkor majd gyere.-halkultam el és megindultam én is visszafelé a sátorhoz. Lassan sétáltam, s  meztelen lábam csalódottan cuppogott a  felázott vörös földben. Néha meg-meg csúsztam, s egyre csak szakadt.

Mivel a sátorban nem találtam senkit, felslattyogtam az apartmanba.Az ajtó előtt nyugodt, visszhangzó zajok csapták meg a fülemet. Felcsaptam az ajtót és boldogan betrappoltam a lakásba, de a hollywood-i bevonulásom egy hatalmas esésbe torkollott, megcsúsztam a sima csempéken.
Vera persze egy idegroham közepette kiparancsolt az aprócska házikóból, azzal a felkiáltással, hogy mossam le a lábam.
Kint álltam az esőben, s vártam, hogy a sár mócsingok összekeveredjenek a vízzel, s végleg átlátszóvá váljanak. Idegesen csiszmákoltam a lábam a durva betonon, mikor Dimitrij mellém ért.
-Tusfürdő nem kell?-mosolygott, de arcán látszott, hogy dühös rám amiért ennyire nem vettem számításba az érzéseit.
-Tényleg van?-vontam fel a szemöldököm.
-Ja.Milyet kérsz?Van Baba, Palmolive.
-Jó lesz a Baba.A palmOLIVE ot meghagyom neked.-nevettem fel gúnyos faviccem után.
-Hülye.-szisszent fel, nem akart nevetni.
-Mindegy csak add ide.
Vicces volt az esőben zuhanyozni, az eső és a tusfürdő tiszta illata, mennyei esszenciává vált.Habzott minden akármerre nézetem magam körül.A színes szappanbuborékok színt loptak a szürke viharba.Vonzotta tekinteteket.Hamarosan rengeteg ember tekintgetett felénk, ki rosszallóan, de volt aki csak egy halvány mosolyt küldött felénk.Voltak akik csatlakoztak hozzánk és ők is bedörzsölték magukat mindenféle illatos cucmókkal.Szabadság.-ez volt az egyetlen mondat ami eszembe jutott, miközben felnéztem az égre.Kisütött a nap, késként hasította szét a szürke fellegeket egy kis napsugár. Szentimentálisan éreztem, hogy ez a sugár a szabadság sugara a reménytelenségben.

Amikor már kellően tiszták voltunk, végre feltette a kérdést amiért igazából idejött:
-Apám kérdezte, hogy nincs e kedvetek átjönni, mert szívesen fogadna egy "kis" társaságot.Én meg elmondanám nektek, hogy mi a lényeg és ha eláll az eső próbálnánk is.
-Megkérdezem, várj.-beszaladtam a házba patyolat tisztán, természetesen megint eltanyáltam, megcsúsztam a vizes padlón.

-Ez lesz az a ház?-mutatott apám idegesen a házra.
-Ja.- biztatta Lilla.
-Jó napot!-nyitotta ki az ajtót egy magas, jó vágású férfi.-Már vártam önöket.-hangja pont úgy csengett mint Dimitrijé amikor vérfagyasztóan beinvitált minket a lakásukba.
Belépkedtünk, a délutáni fényben nagyon barátságos enteriőrben találtuk magunkat, sárga falak, zöld pléddel letakart kanapék, egy aprócska tévé, emeletes ágy, mindez egy helységben, még egy pici konyha meg egy annál s kisebb mosdó. Ennyiből állt a ház, de nagyon barátságos és békés környezet volt.Kár hogy nem fértünk el mindannyian az ülőalkalmatosságokon, ezért volt aki az ágyra ült és volt aki csak a földön foglalhatott helyet.Megszeppenve bámultunk egymásra, mindenki a másik szemét fürkészte, kellemetlen csönd következett, azt hittem már sosem lesz vége a súlyos pillanatnak mikor is, nem tudom miért de megszólaltam:
-Azt hiszem elállt az eső.-s egy célozgató pillantást irányítottam Dimitrij-re, le akartam lépni innen.
-Jaaaaaa, oké...Gyertek...

Lesétáltunk a tengerpartra és el kezdett mesélni.Elmondta, hogy a karneválra kell egy téma amit feldolgozunk, kell egy bevonulás és egy rövid előadás, lehetőleg tánc, vagy ilyesmi.
Sikerült összeszedni még négy embert, mert a helyiek szereztek két vállalkozó szellemű gyereket és Lepi és Lepe is hajlandó volt csatlakozni.
Dim elmondta a témát is, elég röhejes, de a lányok csak úgy voltak hajlandóak csatlakozni ha a karnevál a szivárvány jegyében telik.
Szóval délután, megterveztük a ruhákat meg minden egyebet, és elugrottunk az egyik helyi jelmez kölcsönzőbe, mert az ott dolgozó férfi mindent ingyen ad a karnevál fellépőinek.
Szereztünk színes hajfestékeket, meg szivárvány színben pompázó ruhákat. 
Luka, az egyik ürge szerzett egy régi roncs kocsit, amit befestettünk színesre. Végül abban egyeztünk ki, hogy ha szivárvány akkor legyünk hippik, mert az jobb mintha a fiúkat melegnek néznék.Mindenki rábólintott, így még szereztünk kellékeket: virágokat, meg piásüvegeket.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos a karnevál itt, amíg Zvonko apja fel nem ajánlotta, hogy szerez nekünk erősítőket, hogy hangos legyen a zene, illetve azt mondta, hogy szívesen segít és kölcsön adja a teherautóját, és arra rárakhatjuk a hangszórókat, meg minden fontos dolgot. Biztos örülne, ha nyernénk, de ennyire?
A festés nagyon élveztem, ez meg is látszott mert mire végeztünk, tetőtől talpig színes festék borított, de a kocsi ámulatosra sikeredett.Nagyon jól néz ki.


--> Tea (az egyik lány) szerzett cipőket..

--> Megterveztem a hajakat

--> nagyon jó ruhákat szereztünk

-->kipróbáltunk egy hajat, szerintem nagyon jó

--> ÉÉÉsss......szereztünk lufit

Sokat dolgoztunk, s naplementére már csak a táncot és a bevonulást kellet gyakorolnunk zenére. Sok ötletünk volt,  számok terén de végül is a Danza Kudurot választottuk a felvonulásra és a tánchoz pedig egy Bruno Mars számot, a Runaway Baby-t.Később felismertem, hogy Luka volt az akivel első este találkoztam a leander bokroknál, csak elfelejtettem a nevét, lehet, hogy rosszul is írtam le a naplóba.Mindegy, végül is azt hiszem nagyon jók leszünk, csak gyakorolni kell.

Ja azt elfelejtettem leírni, hogy azt a régi autót "kissé" átalakítottuk. Leszedtük az ajtóit és kifestettük az üléseit, valamint vágtunk egy lyukat a tetejébe. A lyukat utána beragasztottuk széltében, hosszában ragasztószalaggal. Így rá lehet ülni, mert van benne egy kis bemélyedés.
Kb ennyi történt ma, most itt ülök a sátorban Lepével és Lepit vigasztaljuk, van egy olyan érzésem, hogy ma megtudom mi bántja annyira, majd holnap leírom...Na csók puszi...

wind of change

igen, eljött a változás szele :) ma ahogy feljöttem hogy egnézzem, hogy mit hozhatnék új rész ként valami belém markolt....változtatnom kell...nem kell aggódni ne sokat, csak egy leheletnyit, ami miatt nem kell majd a családtagjaim előtt szégyellni a blogomat.

Szenteste megkérdezték, hogy én valóban írok e blogot és hogy mi a címe, nagymamám helyettem válaszolt.
-Keserű Örömkönnyek!-ezen megindult a viháncolás, keserű ököl, vagy mittom' én micsoda.

Szóval a következő döntést hoztam.
Már lógott a levegőben hogy a kvíznek kihirdessem az eredményét, és mivel egyedül Csengi jelentkezett és mivel neki tudtommal nincs blogja, azt ajánlom neked Csengi, ha elfogadod, hogy találj ki TE egy nevet ennek a szerény történetnek és ezennel kihirdetem, akár milyen furcsa és meglepő:  TE VAGY AZ ELSŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!

Segítsetek...-.-"

Sziasztok.
A segítségetek kérném, mert teljesen magamba vagyok zuhanva, és elkeseredésemben csak arra tudlak kérni benneteket, hogy egy, azaz EGY kommentet vágjatok hozzám, mert komolyan úgy érzem, hogy a blognak befellegzett.Ha azt írjátok, hogy rossz, befejezem.És ha azt, hogy jó, meg, hogy tetszik akkor még írok hozzá néhány befejező részt és abbahagyom.Kérlek segítsetek mert, szükségem van rátok!~sunshine_of_the_eyes~

Júlus 18. /Átverve és Becsapva/

Négy nap alatt mondhatni helyrerázódtam, visszatért a lelkiismeretem is, így hát kényszert éreztem arra, hogy mindenkitől bocsánatot kérjek.Hívő családom lévén, mindenki őszintén megbocsájtott.Már csak egy bizonyos személy tartott vissza a felszabadult lelki állapottól, és ez nem más volt mint Dimitrij.
De mielőtt elemsélném, hogy mi történt ma velem, ami ávett a napló írásra, előbb muszáj mesélnem a kishúgomról.

Bemutatom Füzesi Zoét, akit én csak Hablatynak szólítok, mindenki tudja milyen okból kifolyólag.
Ma is meglátogattuk, hihetetlenül mosolygós és imádom, ahogy gügyög...a sírása is nagyon aranyos.Még két napig a kórházban kell maradnia anyukámmal, aztán pedig egyenlőre nem tudjuk hova rakni, mert se gyerekszobája, sem ágya.Majd csak lesz valahogy.

Mint már említettem, éppen a kórházból jöttünk, mikor megpillantottam, azt az embert akinél akkor utálatosabb embert el sem tudtam volna képzelni.
Gyorsan leszakadtam a tömegből és lépteimet egyenesen Dimitrij felé irányítottam.
-Szia.-sóhajtottam, és megadóan megkocogtattam a vállát, hogy felém forduljon.
-Szia.-kapta fel a fejét, arcáról le lehetett olvasni az izgatottságot.
-Csak tudod, bocsánatot szeretnék kérni a múltkoriakért.nem akartalak megbántani.
-Persze, de tudod leginkább én tartozom bocsánatkéréssel, mert paraszt voltam veled.
-Jó akkor kvittek vagyunk.-nyújtottam felé a békejobbot, kicsit kétkedve, és reméltem, hogy soha nem kell bezélnem vele többet.
-De várj csak, van itt valami, amit engesztelésül hoztam neked.-nevetett fel szórakozottan és idegesen túrkálni kezdett a zsebében, mígnem előszedte a lakáskulcsát.
-Ez aztán szép ajándék....-grimaszoltam egyet és a kulcs felé nyúltam.
-Ezt az IQ-hányadost....okoska, gyere velem, a házban hagytam.

-Maradj itt, kihozom.-kacsintott, és résnyire nyitotta az ajtót, majd becsusszant a likon.
-Rendben, de siess mert szeretnék még fürdeni, olyan jó az idő.-kiáltottam toporogva az ajtó előtt.Ekkor ugatást hallottam.-Mióta van kutyád?-kérdeztem halkabban mert közeledő lépteket hallottam.
-Nem az enyém, a tied.
-Mi van?-eszméltem fel és egy gyors pillantást vetettem a kutyára.Egészen kicsi volt még,a bőre nagy volt a testére, és ettől különösen idiótán festett.-Ez...ez biztos?
-Igen.-jég kék szeme tisztán, őszintén csillogott.Hirtelen, utáltam magam.Hogy haragudhattam egy ilyen jó emberre?Egy ilyen önzetlen és tisztászívű srácra.
-Ez egy, bernáthegyi.....és fajtatiszta.Mért nem tarod meg?Nem is érdemlem meg.
-De igen.Kérlek bocsáss meg.
-Ugyan mit kéne megbocsátanom?
-Hogy nem berni pásztor.
-Te meg hülye vagy.-folyt le egy magányos könny az arcomon, a meghatódottságtól.Megtöröltem a szemem és szipogva átöleltem....és soha többé nem akartam elengedni.Jó volt az illata.

Most itt vagyok a sátorban a kutyámmal amit-nem tudom, hogy hívjam, talán most még csak Mütyür lesz a neve-de később, majd a személyiségétől változik.
Na megyek, elújságolom a hírt másoknak is a kutyámról.

Mondjam vagy mutassam?Na jó akkor írom.Miután leértem Mütyürrel a tengerpartra, mindenki megdöbbenve nézett a furcsa szerzetre.Ez nem is fontos, csak az, hogy megegyeztünk a családdal, hogy felviszem az apartmanba és adok neki inni, meg valami ennivalót.
Felsiettem a házba és miután megetettem a kutyát, bezártam a lakásba, mert elszunnyadt az ágyon.Mikor lehajtotta a fejét egy kicsit még gyönyörködtem buksijában, majd egy lágy simogatás után végleg magára hagytam.
Hoztam a formámat, mert mire leértem a partra természetesen beborult az ég és fújni kezdett a szél, így hát libasorban felbaktattunk az apartmanba, mármint a többiek, mert én elindultam Olive-ékhez.
Amint odaértem szinte sokkot kaptam. Olive-ék sátra közvetlen a tengerpart előtt volt. Kilépve a sátrukból csak egy lépcsőn kellett lemenni, hogy az ember az apró-kavicsos tengerparton találja magát.
Olvie és Dimitrij a kőlépcsőn üldögéltem, míg Dimirij a vázlat füzetébe rajzolt, Olive hangosan kacagott valamin, majd végig simította Dimitrij karamell-barna bőrét.
Erre Dimitrij megfogta a lány kezét, s egy lágy csókot nyomott az ajkára.
Tisztes távolban álltam, így nem látott meg egyik sem .Leforrázva álltam és a szívemet valami megragadta, átverve éreztem magam. Meg voltam győződve róla, hogy nekem nem tetszik. Most  is biztos vagyok benne. Akkor miért vagyok féltékeny?

Mikulás :)

Nos.....Ez most nem egy rész lesz, csak azt akartam mondani...hogy mindenkinek boldog Mikulást és, hogy nem felejtsétek kisuvikszolni a csizmátokat.SZÓVAL HOHOHO! Holnap elmarad az első kéz órám és valószínű, a boldogság az agyamra ment...Mindegy, boldog Adventet!
Akinek van Bibliája, annak ajánlom: 1Kor 13 

Még vagy ezret tudnék hozni...De a legjobbat a végére tartotta:

Hát igen, az advent az év legszebb időszaka.Aki Pest megyében lakik annak ajánlom a szentendrei adventi vásár.Főleg este amikor miden fényárban úszik, és a levegőben forralt bor illat terjeng.
Ahogy Anna mondaná, ez egy pillanatnyi elmezavart okozhat, és könnyet csalhat a pillanatot egélőknek.

Július 14. /Búcsúzók és beköszönők/

Kedves mindenki!
Kerek 4 órát dolgoztam ezen a részen, remélem tetszeni fog, met a lelkem szívem mindenem benne van.Olvassátok szeretettel, ezt a részt pedig a nagymamámnak ajánlom aki már az első részektől fogva támogatott és mindig elmondta a véleményét az irományaimról és ellátott építőkritikával.Szóval kedves Mamuskám!Olvasd figyelemmel! <3 Ajánlom a vége felé hallgatni a zenét mert segíti átérezni a szituációt, ha nem tudtam volna eléggé éreztetni a tragikomikumokat...! Jó hétvégét: ~sunshine_of_the_eyes~

muszáj volt beraknom :)

Végül mikor tegnap nyugovóra tértünk, Feriék egész este "büntető hadjáratot" terveztek Dimitrij ellen.Elég brutális elképzelések születtek:
-Mi lenne ha bekennénk Nutellával és ráuszítanánk Lilit?-bravó Ferenc...mi így szeretünk.
-Esetleg ellophatnánk a motorcsónakját.-és te kedves barom Áron, mégis hova remetébe pakoljuk?
-Csináljunk róla kompromittáló fotókat...-vetette oda Dávid, aki még mindig a regényét nyálazta.
Most több hirtelen nem jut eszembe több, de miközben a többiek hangosan morfondíroztak én már magamban eldöntöttem, hogy mit teszek........*dobpergést*......SEMMIT!
Hogy miért is?Mert arra sem méltó, hogy foglalkozzak vele, annyira sem számít, hogy megbosszuljam, hogy majdnem tönkretette a haverom fényképezőgépét.Amúgy is reggel azon dühödött be, hogy segíteni akartam, szóval ezzel találhatom elevenén a dolgokat.És mire álomra hajtottam a fejem, őszintén úgy éreztem, hogy (bocsánat a kifejezésért!) szarok az egészbe.
Reggel amikor felkeltem gondoltam kimegyek festeni, de valami családi perpatvar közepébe kerültem amint felmentem reggelizni, a házba.
-Nem érdekel!Nem mentek sehova.Ez egy családi nyaralás, ehhez képest eddig mindenki mással volt elfoglalva, ahelyett, hogy együtt szórakoznánk.-teremtette le Vera Lepét, aki gondolom a nutellás tervet akarta megvalósítani Ferivel karöltve.
-De ez fontos.
-Persze!mindig mindennél fontosabb a baromkodás!
-Úgysem érted!-vágott vissza Lepe véres dac  érződött a hangjából.
-Figyi Lepe...Ez nem fontos, majd megoldom.Egyedül.-próbáltam menteni a menthetőt.
-NEM ÉS KÉSZ!MA SENKI NEM MEGY SEHOVÁ....TÉMA LEZÁRVA, A MAI NAPOT EGYÜTT TÖLTJÜK MINT EGY TELJESEN NORMÁLIS CSALÁD!-szólt közbe apukám.-És azzal fogjuk megkoronázni a napot, hogy grillezni fogunk.(Ennek az ötletnek Hablaty örült a legjobban, hiszen egyértelmű, hogy a szénné égett hús javát ő fogja bekebelezni)
-Nekem tetszik az ötlet...-nyammogott Enikő.
-Remek akkor a férfiak elmennek fát gyűjteni, amíg az asszonyok a konyhában serénykednek majd.-annyira utálom amikor ősemberesdit játszunk.
A frenetikus előkészületek után még lehengerlőbb családi együttlét következett.Mindenki mesélt valamit a gyerekkoráról, miközben próbáltuk szétnyiszálni a felismerhetetlenségig elfeketedett húst.
-Ti ismeritek az a gyereket?-kérdezte jó hangosan Adalbert.-Mert folyton erre császkál, biztos éhes!Na majd megmondom neki!-azzal velőtrázó ordítás törte meg a déli szunyókálók édes álmait:
-Fiam, ha éhes vagy gyere nyugodtan..én neked adom......Ez valami rettenetes!
-Albert! Normális vagy? Megalázod a családot!-morgott Pista aki épp Hablattyal szemezett és azon járt az esze, miként tüntethetné el a húst az asztalról, úgy , hogy lehetőleg ne kelljen belőle ennie.-Nem tetszik nekem ez a kutya...nézzetek rá, reggel óta tiszta lagymatag.
-Biztos eső lesz.-rántotta meg a vállát Lilla.-Hisz Dalma, te is panaszkodtál, hogy fájnak az ízületeid.
-Meglehet...Elég borongós a mai idő is.
-Komolyan az időjárás a legjobb téma?-panaszkodtam.Bár senki sem vett rólam tudomást, akár ott helyben fel is fordulhattam volna.
-Ha jól tudom nemsokára megszületik a testvéretek.-váltott témát apukám.Hangja úgy csengett, mintha három évesek lennénk és nem tudnánk honnan és hogyan kerül közénk a baba.
-Tudjátok merre van a kórház?Mert fontos lehet...nem is értem hogy vállalhattál ekkora kockázatot, hogy kijöttél szívem.-aggódott hamisan Enikő.
-Valószínűleg most jöttünk ki először és utoljára.Tudod nincsenek meg a kereteink az ilyen utazásokra.-sóhajtott anyukám és szomorúan mégis derengő mosollyal az arcán apukámra pillantott.-De így még különlegesebb ez az egész mesevilág.-elég abszurd volt a kijelentett mondat hisz ha körbenéztünk csak a szürke tengert lehetett látni, és a vizet borzoló friss és haragos szelet, arról már nem is beszélve, hogy az is nevetséges látványt nyújtott, hogy a sátor előtte fél társaság kempingszékeken a fél társaság a földön ülve étkezett.-De igen már kikerestük a kórházat és tudjuk is az utat odafelé.
-Na nem jön az a srác akit nagy kedvesen invitáltál?-tudakolta Áron miközben Hablatynak adott egy fekete grillhús szerű...nem tudom mit.
-Várjunk..Hmmmm...Nem elment.Vagy várjál?Nem...Erre jön.
-Basszus ez Dimitrij....-fulladozott a méregtől Feri.-Lepe nálad van a nutella?-suttogta, hogy csak Lepe és én halljuk a mondanivalóját.
-Nem...fel kéne menni érte.-suttogott
-Én nem akarok találkozni vele, felmegyek érte.-ajánlkoztam, hisz az általam oly gyűlölt személy vészesen közeledett.
-Jó de siess.
-Rendben igyekszem, de addig találjátok ki, hogy használjuk fel, mert ha feleslegesen elpazaroljuk, nekünk annyi.
-Oké..de siess mindjárt itt van.

Gyorsan rohantam visszafelé kezemben a nutellával, alig vártam, hogy Lili megtámadja a célszemélyt.

Legnagyobb megdöbbenésemre, mire visszaértem, a hangulat a tetőfokára hágott.Mindenki nevetett és halálosan jól elszórakozott, Dimitrij vitte a prímet és mindenféle poénnal és apró anekdotával szórakoztatta népes családomat.
-Minek hoztad le a nutellát Kincső?-kérdezett szárazon anyukám.
-csak meg azért.
-Ezt a hangnemet mégis, hogy képzelted?-mordult fel apám hangja egyértelműen tükrözte a megvetést és a szánalmat irántam.
-Nem mindegy, ha annyira érdekel Lepe és Feri kérte, hogy hozzam le...
-Én ilyet nem kértem...Ne hazudjál már legyél szíves.-mondta Lepe...biztos megbánta, hogy meg akarta leckéztetni Wordentrimet.
-Lepe, te milyen rohadt köcsög vagy!!!-ordítottam mert az egész helyzet olyan megalázó volt és zavart, hogy az egekig magasztalt unokatestvérem szégyenít meg mindenki előtt.
-Na ezt azért már nem Kincső!Előbb anyáddal és most a tulajdon unokatestvéreddel...Nem szégyelled magad?-dühöngött Pista.-Menj fel a házba és a nap hátralevő részében nem akarlak látni.
-Nem mehetnék inkább sétálni?-duzzogtam.
-Azt csinálsz amit akarsz csak takarodj a szemem elől.-ripakodott rám olyan hangosan, hogy néhány lakó kidugta a sátorból a fejét.
-Este jövök...álltam fel az asztaltól, bementem a sátorba, felkaptam hosszúnadrágot meg egy szürke pulóvert amit Valtertől örököltem.-És csakhogy tudjátok elviszem Hablatyot, mert a végén még Lepe őt is megalázza, pedig a kutyám legkisebb karma is többet ér nálad Lepe!!!Dimitrij, neked meg még van képed röhögni?te még arra sem vagy méltó, hogy összehasonlítsalak Hablattyal.
-Megmondta István, hogy takarodj.-morgott Dimitrij.
-Vedd is át a helyem a saját családomban...
-Azt mondtad, hogy átugorhatok.-kuncogott gúnyoson.
-Tudod mit?Este sem jövök haza...nem sokára úgyis megszületik a testvérünk, ő úgy is sokkal jobb lesz nemde?Mert én csak haszontalan zabigyerek vagyok egy véletlen folytán "került be programba"....
-ezt komolyan mondtad Kincső?-kerekedett el anyukám szeme.
-Igen...És ne játszd az ártatlant..Hiszen te mondtad, te magad.-nem vártam meg a válaszát, hanem dühösen elbaktattam Hablattyal aki mi tagadás nem nézett ki valami életvidáman.

Már vagy egy órája sétáltam a tengerpart mentén.Elhagytam akkor már Pakostanét és két másik városkát, amikor szakadni kezdett az eső.Hagytam, hogy a zivatar lehűtse forró lelkemet.Mikor beleszippantottam a levegőbe, újra megcsapta orromat az eső illata.Akkor figyeltem meg ezt a jellegzetes esszenciát először mikor Dominik először mondta, hogy szeret. Hirtelen az egészet meggondolatlanságnak találtam, hiszen aznap éjjel életemben először csókolóztam.Utólag belegondolva nem volt valami nagy durranás, a másodikhoz képest ami igazából csak egy buli fokozásának érdekében történt.Mikor már kellően átfagytam és egy négyzetcentiméter száraz terület sem volt rajtam megbántam az egészet és visszafordultam volna, de mikor hátra néztem teljesen idegen környéket láttam.
Teljesen elkeseredve álltam az esőben, a tengerparton, annyira nem érdekelt mi lesz velem, hogy belenyugodva a dolgaimba, lefeküdtem az apró kavicsos fövenyre amit haragosan nyaldosott a tenger.Lefeküdtem rá és hagytam, hogy az arcsomba csapjon az eső, miközben Hablaty mellettem kuporgott.
Hogy most hol vagyok?
A világ szélén..a világ legkeserűbb oldalán.Mikor kinyitottam a szemem a kórházban voltam.Abban a kórházban ahol ez idő alatt az anyukám vajúdott.De nem kórteremben, nem is ágyon-Valter ölében pihentem.
-Hol van Hablaty?-nem kaptam választ.Csak néztem mélyzöld szemeibe, és nem értettem semmit.
-Nem hallod?Hol van Hablaty?
-Kincső, ülj vissza...Hallod még elájulsz...Kincső, nyugodj meg.
-Hol van Hablaty?-kérdeztem egyre hisztérikusabban.
-Hablaty...meghalt.
-Hazudsz.......haz...hazudsz...Az....neeem...te hazudsz, még őt is elvettétek tőlem?-rogytam össze a folyosó közepén, vizes holmimban zokogtam mint egy őrült, teli torokból zengtem a halál himnuszát.Olyan keservesen sírtam, ahogy ember csak egyszer sírhat.Néha a hangom elcsuklott, ami jelezte ideje levegőt vennem.Itt hagyott?Nem...nem hagyhat itt, ő?Hiszen ő megdönthetetlen, ő egy igazi harcos!Minden embernél erősebb és bátrabb, a halál őt legyőzhette volna?
-Nem, az nem lehet!Hol van?...Bazdmeg Valter hova raktátok?HOL VAN?-üvöltöttem.
-Kincső, nyugodj meg kinn van a kocsiban.Örülj neki, hogy te nem haltál meg, majdnem megfulladtál.
-Hát nem érted?Leszarom...A kutyám viszont meghalt!És csak ti tehettek róla!
-Kincső van egy határ! Még hogy mi?Az egész a te hibád!!!Gondolod, nekem nem hiányzik?De igenis hiányzik.Képzeld talán jobban mint neked!De ne sírj, légy erős!
-Nem Valter túl sokáig voltam erős, ahhoz, hogy továbbra is fa arccal összpontosítsak.Szét akarok hullani, és eltűnni.-rogytam össze megint és sírtam.
-Megszületett!!!-lelkendezett apukám.-Lány!Kislány!!-nevetett boldogan.Hogy volt mersze nevetni?Hogyan volt képe nevetni?Hisze  meghalt a kutyánk!
Ahogy ott kuporogtam a pepita padlón, egy erős kéz ragadta meg a vállam.
-Én...sajnálom.Nagyon.-Dimitrij.
-Nem sajnálod.Mindent tönkretettél körülöttem, nem veszed észre?Mindent elvettél tőlem!

Egyedül voltam a világban, illetve most is egyedül vagyok.Minden szürke és én kiszáradva zokogok a sátorba.Kétszer hánytam is.Valter a gyerekeket visszahozta, míg a felnőttek újonganak.Hablaty hol vagy most?Mit csinálsz?Miért hagytál itt ennyi aljas ember között?

Július 13. /Nutella zabáló szörny/

Reggel a kutyát beengedtem fürödni a vízbe és elővettem a vázlatfüzetemet amibe már nagyon rég nem festettem semmit.A tegnapi beszélgetés okot és ihletett adott, hogy újra alkossak.De ahogy néztem a reggeli fényben úszó tengert, ahogy ott ültem egy citrusfa alatt, egyszerűen elment a kedvem tőle."Nem tudok festeni, kit is álltatok?"-gondoltam, miközben elkeseredetten végig lapozgattam a az addigi "műveimet,,
Egy igazán jó rajzom sem volt soha, inkább csak apró skiccek apró életképekről.S bár volt néhány rajz amire büszke voltam, egy tény volt:nem vagyok tehetséges...
Itt van néhány:





Ennyi...Semmi ötlet, semmi fantázia....Annyira lehangolt a tény, hogy nincs képzelőerőm, hogy kaviccsal kezdtem dobálni Hablatyot.
-Na szép...Semmi ihlet?-egy gúnyos hang, gondolom undorodó grimasszal.
-Miért lenne?Mondtam, hogy nem vagyok művész...-közömbösen felálltam megindultam a sátrunk felé... Reméltem, hogy kérdez valamit, vagy kioszt valamiért.De nem szólt.Hátra lestem, hogy megnézzem mit csinál.
-Basszus, add vissza!Légyszi ne nézz bele!-sikkantottam fel és odarohantam a vázlatfüzetemhez amit ott felejtettem.
-Miért?Aktok vannak benne?-öltötte rám a nyelvét és kinyitotta a kopott fehér füzetet.
-Nem csak....Hát nem látod milyen rondák?
-Nem rondák csak nincs benne fantázia.....Ezért nincs története.-mutatott a rózsaszín norvég-mintás nőre.
-Honnan tudod, hogy nincs?
-Nos, majdnem minden embernek állatfeje van vagy valamilyen testrésze állatra hasonlít.Ez nem fantázia...Tudod egyáltalán mire gondol ez a nő?-bökött röhögve a kifejezéstelen arcú nőre.
-Nem.
-Ez a baj....-sóhajtott.
-Miért te tudod?
-Ja....Semmire.
-Veled nem lehet komolyan beszélgetni...Inkább menj innen!Ha annyira nem akarsz többet látni, mit keresel itt?Most menj ugrálni a stégre, de ne itt rontsd a levegőt.
-Tényleg nem gondol semmire...mert nem volt benned gondolat amikor megalkottad.
-Van egy cigid?
-Na mi van kipróbálod az ihletes dolgot?
-Nincs mit vesztenem....
-Jól van lehozom.Hozok festéket meg ecsetet is, jó?-hangja kicsit barátságosabb volt.
-Az nekem is van....-lóbáltam meg előtte a vízfestékemet.
-Ja hogy az festék.Honnan van?
-Tudod van az a füzetcsomagoló papír, az az átlátszó műanyag.Na ahhoz adták még régebben.Most meg min nevetsz.Nem mindenki engedheti meg magának.Hagyd abba!Tudod mit menj el és ne is gyere vissza!
-Jól van na,de ez komoly?
-Teljes mértékben.
-Bevallom...én is festeni jöttem.-vigyorgott és titokzatosan kihúzott egy festéket a zsebéből, a másikból a Beatleses öngyújtót és a cigit.



-Jegyezd meg, ilyen egy rendes festék.-bökött a megfáradt pigmenttömbökre amik összeolvadtak.
-Mire festesz?
-Na jó láttam, hogy itt szerencsétlenkedsz és jöttelek kisegíteni.Csípet bele a karomba.-De előbb hadd fessek, addig ezt szívd el....-nyomott a kezembe egy égő cigarettát.-De erősen koncentrálj.-súgta a fülembe mikor beleszívtam a az égő képzeletrúdba.-Hunyd be a szemed....és..mondd el mit látsz.
-Egy...madarat?-kérdeztem, de leginkább magamtól.
-Milyen színű?
-Mozaikos,zöldben és pirosban játszik mégis olyan mintha lila lenne.A csőre fáradt sárga és piros.
-Milyenek a tollai?
-Sötét türkizkék....és sötétzöld...gyönyörű.Egy ágon áll és énekel...Nem hallom a hangját de látom.
-A hangokat?
-Igen...piros és zöld meg szürke..a hang.Ez valami gyönyörű és nézd...milyen kifejező a tekintete.Valami nagyon bántja, szerintem nem találja a helyét a világban.Egyedül van....Elrepül.Egyre távolodik....-ekkor kinyitottam a szemem.Szomorúan, hogy visszakellet térnem ide.Fájt a fény, olyan érzés volt mintha ki akarná kaparni a szemem.
-Remek volt.Emlékszel még rá?-kérdezte halkan.
-Nem tudom elfelejteni, ajj látnod kellett volna.
-Hiszen én is bármikor megnézhetem.
-Hogyan?
-Ha lefested.Láss hozzá és mutasd meg.-megszállottan kezdtem neki a megalkotáshoz, teljesen elfelejtettem magamat, a világot.Csak az járt az eszemben, hogy a madarat kelepcébe csaljam.Kalitkába akartam zárni, a papírból készült kalitkámba.Figyeltem minden apró részletre, minden apró vonalat gondosan lerajzoltam.Egy fél óra múlva tiszta festék voltam, de ott állt előttem a madár.Megszólításig olyan volt mint amit láttam.
-Ugye milyen gyönyörű?-szinte könnyeztem amint megpillantottam a tökéletes madaramat.
-Elképesztő.Tényleg gyönyörű.Ezt te festetted..-ezek a szavak sokáig visszhangoztak bennem, egészen addig amíg fel nem fogtam a szavai értelmét.
-Én?-csodálkoztam őszintén.
-Kis ártatlan, hát persze, hogy te.
Még egyszer ránéztem a madaramra:



-Neked adom....
-Ne...
-De!Mert ezt neked köszönhetem.
-Jajj, aranyos vagy, de nem kell... Felesleges.-meredt maga elé, rá sem nézett a madárra csak a vizet nézte.Hirtelen megint kiült az arcára a tipikus grimasz.
-Mi a baj?-nézetem a szemébe.-valami nagyon rág belülről nem?Tudok segíteni?
-Nekem nem kell segíteni.Mit...Mit mit fontoskodsz itt őszintén?-hirtelen felállt, felkapta a festéket az öngyújtót,a cigit idegesen a zsebébe tömte és elviharzott.
Felugrottam, összegyűrtem a friss képet és felé dobtam.
-Remélem boldog vagy!Egy újabb emléket rontottál el!A szaros madaradat meg kend a hajadra!-ordítottam torkom szakadtából.Egy idős házaspár megdermedve nézte a jelenetet, majd a nagypapa fejét csóválva kuncogni kezdett:
-Amore, amore...-majd átkarolta az idős nőt és elballagott vele.

A sátrunkig futottam, amint beértem a fülledt helységbe, azon nyomban távoztam mert Lilla és Balázs már megint romantikáztak, úgyhogy felsétáltam az apartmanunkhoz.Valter, Lepe és Lili zsivaja csapta meg a fülemet.
-Lepe, bakker vedd már el tőle!-vinnyogott Valter.
-Megpróbáltam, de megharapott.
-Az Isten szerelmére, Lepe!Légy férfi!!
-Ha ilyen kemény vagy, vedd el tőle.
-Nekem van barátnőm, hiányolna.
-Jogos.Akkor jöjjön a B terv.
-Van B terv?
-Amint kitalálom....-ráncolta a homlokát.
-Csuma nektek.-léptem be az ajtón mert kíváncsi voltam min veszekszenek ennyire.
-Lili megint megtámadta a Nutellát!-szomorkodott Valter.
-Pedig Enikő azt mondta, hogy két hétre kell beosztanunk.
-Ne...Ne-nenene.-estem pánikba.-Miért nem vettétek el tőle?
-Megharapott.
-Akkor nézzetek.Így csinálja a profi.-mondtam és büszkén megcsókoltam az öklömet.
Odaléptem a kishúgom aki szerintem az egész család rafinériájából örökölt egy keveset.Egyik kezével az üveget szorongatta, míg a másik kezét ökölbe szorítva beletömte az üvegbe, majd mikor elég nutella tapadt az ujjaira, boldogan nyalogatta az kézfejét.




Mikor el akartam venni tőle, nem finomkodott, frankón megharapott.Kénytelen voltam erőszakos eszközökhöz folyamodni.Kivettem egy ollót a konyhafiókból és megragadtam a kedvenc babáját (ami nem volt több mint egy régi párnahuzat kissé átalakítva) és megfenyegettem, hogyha nem adja vissza az üveget levágom a baba fejét.Normális ember, hogy reagálna erre?Ellökné magától az üveget és sírva kérné a babát, de ez? Tapsolni kezdett és hangosan nevetni kezdett.
-Micsoda szörny vagy te?-döbbent le Lepe.Ám míg Lili tapsolt, Valter kihasználta a helyzetet és gyorsan elvette tőle az üveget.
-Muhahahaha!-eleresztett Lepe egy sátáni kacajt a győzelem láttán.
-Nem megyünk le fürdeni?Már mindenki lenn van..-szólt Valter.
-Oké.
-Nekem jó...-vontam meg a vállam és megindultam velük a tengerpart felé.


-Na gyere menjünk!!!-rimánkodott Olive.-Olyan meleg van én meg majd megsülök.
-Jó, rendben.
-Várjatok, én is jövök!-intett Feri és Lepe.
-Vihetjük a fényképeződet Dávid?
-Rajta van a tok?-vetette oda Dávid miközben éppen olvasott.
-Persze.
-Vigyétek.
-Köszi.

Egy csomót nevettünk.Fogócskáztunk, versenyeztünk, akár a delfinek.Közben persze fotóztunk is.Majd mindjárt mutatok néhányat, de elmondom, miért volt fontos tényező a délutáni fürdés.Éppen bukfenceztem amikor a semmiből megint feltűnt Dimitrij.Nem búvárkodott, csak beúszott a motorcsónakjához, beszállt és elhajtott, de direkt úgy, hogy képen fröcsköljön minket.Képen találta Ferit, nála volt a fényképezőgép, ami kiesett a kezéből.Egyre mélyebbre merült a több mint hat méter mély vízben.
-Gyorsan valaki!-ordított Lepe.vettem egy levegőt és lemerültem a víz alá, ahogy egyre mélyebbre úsztam egyre sötétebb lett és egyre jobban fájt a fülem.Hirtelen megfogtam a gépet és ellöktem magam a hínáros fövenytől, de akármilyen tipikus....beszorult a lábam.Teljesen pánikba estem.Hála az égnek Feri utánam jött és egy erős rántással kiszabadított.

Igazából ma ennyi történt, bár most még mindig nagyon szédülök, de minden rendben velem.Bár úgy érzem, hogy Dimitrijnél valami nagyon nem okés.
holnap jelentkezem, pá, de előbb itt van néhány kép:

Július 12. /Tuskóság tetőfokon Part II./

....Fekete garbót viselt fekete zakóval.Hangja úgy csengett mint egy horror film hidegvérű gyilkosáé:

-Gyertek beljebb, már vártunk titeket.
Az apartman sokkal nagyobb volt mint az összes többi, vagy legalább is a milyenknél méretesebb.
A berendezés modernebb volt és sokkal barátságosabb képek lógtak a falról.Színesek voltak a falak és sokkal jobb állapotban voltak.
A nappaliban sok 16-17 éves ember ült, vízipipáztak.Valami idegesítő zene szólt (már ha lehetett zenének nevezni), talán Rammstein. Elég idegen volt minden, az itteni csávók másképp buliztak mint mi otthon.Senki sem táncolt, csak szívták a vízipipát és tucatjával fogyott a Jhonny Walker.Némelyik ipse rágyújtott a füves cigire.Ami legjobban zavart, hogy senki sem nevetett, senki nem beszélgetett a másikkal.Csak ültek kábultan, bambán miközben miközben néha sutyorogtak valamit a mellettük ülőnek.Az én családom, rögtön neki vetette magát a konyhának és remekül elszórakozott, de valahogy nem volt kedvem hozzájuk csatlakozni.
Próbáltam kitámolyogni a züllött társaságból az aprócska tornácra.Nehezen tudtam tájékozódni, mert szédültem és csípte a szememet a cigi füstje.Nagy nehezen kinyitottam az erkélyre vezető ajtót.
Fájdalmasan felnyögtem mikor tiszta levegő került a tüdőmbe (végre), de sajnos a legrosszabb pillanatban érkeztem ki.Olive és Dimitrij egy üveg bor mellett beszélgettek.Néma csönd lett mikor kiérkeztem és láttam Wordentrimen, hogy megint kiűlt az arcára az undorodó grimasz.Nem zavartattam magam, hátra simítottam a hajamat és rekedten megkérdeztem:
-Csatlakozhatok?-a válasz nem váratott magára, ugyanis Olive  ajkaival, némán formálta a szavakat: HELP ME!

******************************************************************

-Hát ez valami rettenetes!-sóhajtott.
-Miért hiszen csak dumáltatok....
-Ekkora kertént, annyira unalmas!Minden illúzióm összeomlott.-horkantott
-Tipikus német seggfej?-mosolyogtam
-A németek nem seggfejek, ott van Günter!
-Jó ő kivétel.
-Írtam neki egy verset..
-Günternek?
-Nem, Dimitrijnek!
-Halljuk..
-Roses are red, viola is blue if i had a brick I'd like to throw to you.
-Ez jó!-kacagtam fel.Egy kis szisszenés volt mégis csákányként törte meg a csend jegét.Hirtelen, mintha ennyi kellett volna a társaságnak mindenki hangosan beszélgetni kezdett és a DJ gyorsabb zenéket kezdett el játszani.
-Szerintem hazamegyek...-szólt hirtelen felindulásból Olive, egy könnycsepp csordult le az arcán.
-Nagy csalódás?-kérdeztem együtt érző hangon, de választ nem kaptam Olive szája elé kapta a kezét és zokogva kirohant a házikóból.
Nem mentem utána.Nem ismertem annyira jól és nem is tudtam, hogy jót teszek e neki vagy csak idegesítené a jelenlétem.Inkább kiültem a tornácra, gondoltam kacagok egy jót magamban ezen az unalmas nagymenőn.

-Szia.-üdvözültem unottan, majd nagyot húztam a vörösboros üvegből.
-Az az enyém!Hol van Olive?
-Hazament.
-Miért?
-Mert nem bírja pofádat! AZÉRT!-utólag rájöttem, hogy ezt nem kellett volna.
-Ribanc.
-KI?!
-Te, meg a barátnőd.
-Beverem a képed!Vigyázzá'!
-Az kötve hiszem!
-Na jó bocsi...
-Á semmi, felejtsd el inkább.
-Amúgy hogy vagy?
-Szar ez a buli...Csak azért szerveztük, mert Gregék holnap elutaznak és ez amolyan búcsúbuli lett volna.Holnaptól csak Dora és én maradunk.
-Hát ha unatkoztok hozzánk nyugodtan átugorhattok.Bár itt nem lehet unatkozni annyira klassz ez a hely.
-Hát aki itt lakik az egy idő után megunja...-vonta meg a vállát.
-Te itt laksz?
-Igen.Tudod mikor a szüleim elváltak anyám maradt a házunkban és apám nincstelen lévén minden este itt hajtotta álomra a fejét,nem a házban hanem az egyik fészerben.A főnöke megszánta és felajánlott neki egy házat.Félévente flangálok apám és anyám között.
-És az iskolával mi van?
-Neked baszki csak ez a fontos?Ha annyira érdekel anyámnál járok iskolába és mikor itt vagyok megállás nélkül tanulom a dolgokat.
-Édesanyád hol lakik?
-Nem ismered azt a helyet.
-De azért hátha.
-Anyám mályinkai, most is ott lakik, Magyarországon.
-Én is magyar vagyok!-kiáltottam fel végre anyanyelvemen, jól esett a magyar szó.
-Miért nem ezzel kezdted?-szólalt meg szintén magyarul.
-A Wordentrim annyira nem magyar név.
-Jól van na.Te hol laksz?
-Messze onnan.

Itt lefagyott a beszélgetés, egyszerűen megállt.Kezdett a végtelen csönd nyomasztóvá válni, mikor Dimitrij megpróbálta menteni a helyzetet.

-Kérsz egy szálat?-mutatott felém a cigarettával.
-köszi, én nem dohányzom.
-Megint bepisiltél?-röhögött akár egy ló.
-Nem csak, nem fizetek azért, hogy hamarabb meghaljak.
-Csak próbáld ki.
-Miért?Annyira jó?
-Nagyon jó.De ha gyáva vagy megpróbálni...-vonta fel szemöldökét, jég-kék szeme gúnyosan csillogott a holdfényben.
-Na jó adj egyet.-adtam meg magam.
-Na az a lényeg , hogy beleszívsz, és utána letüdőzöd, aztán ereszd ki.-hirtelen belelkesült.-Ha szoktál rajzolni, nem tudom...szoktál?
-Igen szoktam...de nem vagyok valami nagy művész.
-Na akkor rajz előtt szívd el...megadja az ihletet nekem elhiheted.
-Jó de akkor adj tüzet.
-Oké.-elővett egy Beatles-es öngyújtót és meggyújtotta a vastag cigarettát.
-Szereted a Beatles-t?-kérdeztem, miközben félve kémleltem a parázsló cigarettát.
-Igen, de most szívj bele.-megtettem amit kért.Mikor megszívtam, mintha selyem úszott volna a fogaim között.Igaza volt Dimitrij nek.Ez nagyon jó, ahogy becsuktam a szemem ezernyi kép villant fel előttem, amelyek csak arra vártak, hogy megalkossam őket, de amint a tüdőmbe hatolt, mintha ezer repesz furakodott volna belém fulladozni kezdtem.Köhögtem ahogy a csövön kifért.
-Most úgy festek mint valami kiöregedett sárkány aki már nem tud tüzet okádni igaz?-kérdeztem két köhögés között.Ezen mind a ketten jót nevettünk.Ekkor kopogtak a a zsalugáteren.
-Kincső nem jössz?Indulnánk haza...-mondta ásítva Lepe.
-Majd megy utánatok.-intette le Dimitrij és többet tudomást sem vett a létezésükről.


-Basszus, tudom már kire hasonlítasz.-csaptam a homlokomra.
-Na kire?-megint az a tipikus szemöldök felvonás.
-Draco Malfoyra.-mosolyodtam el.
-ÉÉÉÉs nem is jársz messze az igazságtól....Halálfaló vagyok.-viccelődött.
-Te meg Hermionéra.-csavarta az egyik hajtincsemet az ujja köré.
-Ebből a megvilágításból, de nappal jobban hasonlítok Voldemortra...-kacsintottam és ronda grimaszt vágtam.
-Inkább Sirius Black....-állapította meg vidáman.


*****************************************************************

-Régen nevettem ilyen jót Wordentrim.-mondtam miközben ráeszméltem az időre, hajnali kettő.Már pirkad.-De mennem kell.Reggel megint én viszem a kutyát sétálni.
-Kutyát nem lehet behozni a kemping területére.-mondta figyelmeztetően.
-ÓÓ a bennfentes úgy látom minden szabályt szem előtt tart.-megpróbáltam felvonni a szemöldököm, de ez valahogy nem ment.
-Na de most komolyan!Tényleg nem lehet.
-Gyere el velem reggel és elmesélem.
-Hát jó.Basszus Gregék vajon mit csinálnak?- csapott a homlokára és beszaladt a szobába, ahol már senki és semmi nem volt a cigiszagon kívül.
-Na akkor én megyek.-sóhajtottam és elindultam kifelé.Megtántorított az az érzés,hogy megfogta a kezem és megfordított hogy szemtől szemben álljunk.Hirtelen megint kiült az arcára a látható undor és megkérdezte:
-Hány éves vagy?
-14....miért te?
-Nem tök mindegy?Öreg hozzád képest.
-Oké, akkor szia.-nem akartam vitába szállni, megpróbáltam kedvesen távozni, de láttam a szemében, ahogy közelebb lépett, láttam rajta, hogy meg akar csókolni.Odalépett hozzám és megszorította a derekamat, magához húzott.Egy percig álltunk így , majd ellökött magától és beviharzott az apartmanba.
Hirtelen megfordultak a lépései is újra kinyitotta az ajtót majd kissé idegesen közölte, hogy nem akar többet látni aztán végleg rám csapta az ajtót....Nem megmondtam, hogy fel vagyok háborodva???

Július 12. /Tuskóság tetőfokon Part I./

Teljesen fel vagyok háborodva! Annyira reméltem, hogy legalább nyaralás közben elhelyezkedhetek egy tuskómentes-övezetben, de ma kénytelen voltam megismerkedni a kemping elit rétegével.De ahhoz, hogy ezt részletesen elmondhassam be kell mutatnom valakit. Ő Olive Derfound.Nem rég találkoztam vele egyik nap amikor este sétáltam.Magányosan ült egy fa alatt és valamit rajzolgatott a vörös porba. Megkocogtattam a fejét:
-Hahó....
-Mi van?-nézett rám sírástól maszatos arccal.
-Semmi...csak láttam unatkozol, nincs kedved velem lógni?-reméltem, hogy nem fogja meglepni a kérdés.
-Nekem mindegy...Menjünk.-szólt és elindultunk sétálni....

Igazából az a fontos, hogy így ismerkedtünk, meg és azóta nagyon jóban vagyunk.

Na de vissza térve a mai naphoz...
Oliveval táncoltam egy stégen Gym Class Heroes által énekelt Stereo Heartsra mikor néhány srác meg lány meg állt előttünk.Meghökkent arcukról le lehetett olvasni a gondolatokat.
-Bocs de mi ugrálni fogunk úgyhogy tipli....!-hessegetett minket egy öblös hangú szőke srác.
-Ott a másik stég...-mutatott a mellettünk lévő fa tákolmányra Olive.
-Gyere menjünk...-rángattam meg barátnőm vállát.
-Még mit nem!-rázta le válláról kezemet ő.
-Mi az a barátnőd bepisilt?-röhögött a szőke srác.Hangja után a követői röhögni kezdtek.Teljes volt a megaláztatás.És még visszavágni sem tudtam mivel, angolul nem tudok érvelni.
-Sziasztok Olive vagyok, Olive Derfound.
-Szia.-szólalt meg lelkesen az egyik lány a srác háta mögül.-Én Dora vagyok.Ő meg Dimitrij Wordentrim a bátyám.
-Én Kincső vagyok.-mondtam, bár tudtam, hogy senki sem kérdezett.Bemutatkozásom senkiben nem vert nagy port, leforrázva álltam Olive mellett aki nem sokára a figyelem középpontjába került.Hirtelen a végtelen morajlása és fénye került gondoltaimba egyszerűen végtelennek érzetem a pillanatokat...a másodpercek ólom lassan pattogtak.
-Ma lesz egy buli az apartmanunkban mert az ősök vendégsége mennek.Nem jössz?-vigyorgott Dimitrij.Éreztem a hangjában, hogy Olive nagyon tetszik neki.Ronda kidülledő szemei bambán pásztázták a lány tökéletes alakját és gyönyörű haját.Mikor tekintetük találkozott, mintha valaki megsebezte volna fájdalmasan felszisszent egy másodpercre és saját fehér bőrét kezdte tanulmányozni.
-Kincső jöhet?-vigyorgott Olive egy vicc után.
-Az meg ki?-fintorgott a Wordentrim srác.
-Én volnék.-vontam meg a vállam unottan, de egy percre sem vettem le a szemem a sós viz mardosta régi stég deszkáiról.
-Nekem annyira mindegy...-mondta Dimitrij újfent, bár hangjából lejött, hogy nem igazán örül neki.
-Oké akkor ebben megegyeztünk...Hozhatok néhány havert?Nagyon nagy arcok...
-Jófejeket mindig szívesen látunk.-derült fel az arca miközben egy gúnyos tekintettel végigmérte esetlen, gebe alakomat.

******************************************************************

-Micsoda egy arrogáns barom!!!-fújtattam miközben a megszokott placcunk felé vettem az irányt.
-Ne csináld, nem rossz pasi....-olvadozott Olive
-Olyan szeme mint egy csigának!!!!És láttad?Rágja a körmét!
-Ezek szerint neked is tetszik!!!
-És sárgák a fogai....a haja meg..utálom ha egy fiú szőke hajú!!Hogy mi van? Neeeeem egyáltalán nem és nem nekem neeem tetszik! Hallod? NEM TET-SZIK!!Érted?Miért tetszene, csak dühös vagyok.
-Pedig minden részletet megfigyeltél rajta....
-Elég szembetűnő....-bizonytalanodtam el.
-Neked csak az szúrja a szemed, hogy engem nézett és nem téged!!Hogy lehetsz ilyen önző????-erre mit mondtam volna...teljesen félreértelmezte a helyzetet...
-Te tiszta hibbant vagy....Figyelj nem tudom honnan veszel ilyet de felejtsd el, sosem irigyelnék tőled egy ilyen senkiházit.
-Jól van, bocsánat.Csak annyira, hogy is mondjam...annyira tetszik, hogy egyszerűen tisztára belezúgtam....-álmodozott Olive-Eljössz velem este?Félnék egyedül menni...-ölelte át a nyakam. 
-De hisz nem mész egyedül, viszed a haverjaidat is.-szontyolodtam el, hisz úgy éreztem magam mint Olive egyik katonája, akit mindig le lehet cserélni, ha erősebb harcosra van szükség.
-Bazdmeg mégis kire gondolhattam volna te zseni?Senkit nem ismerek csak téged meg a tesódat-csípett bele a felkaromba.
-Jól van naaa.-mondtam megnyomva az "n" betűt.-De most már hat óra két óra múlva kezdődik a banzáj...Tudod már mit veszel fel???
-Gyere, megmutatom...-somolygott cinkosul

-Na indulhatunk?-kopogott Feri a közösségi öltöző ajtaján, 5 perce elmúlt nyolc.
-Hét percet illik késni!!!-mondtam nevetve, miközben felhúztam Olive hátán a cipzárt...
-Eltörpülök melletted!-levegőért kapkodtam levegőért mikor megpillantottam Olive-t olyan gyönyörű volt a csipkés ruhájában.
-Ugyan már...Szép vagy.
-Turkálós ruhákból nem nagyon lehet ilyen összehatást elérni....-sóhajtottam mikor megfésültem a hajam és még gyorsan megigazítottam nyakláncot, amit Olive adott kölcsön.

<-- Olive remekül festett

<--Egyedül a bakancsomat imádom :))

-MEHETÜNK!-szóltunk szinkronban Lillával és Oliveval.
-Hova kell menni?-kérdezte Günter...ami jó jel volt megint csak.
-Ahol tombol a zene meg őrjöng a tömeg.-vonta meg a vállát Olive miközben fürkészve nézte az alkonyattól fényes apartmanokat.
Hirtelen halk zene csapta meg a fülünket.
-Az lesz!-mondta Dávid győzelemittasan és megindult a 20-as számú házikó felé.

Ahhoz képest, hogy milyen kicsi volt a hely, egy gombostűt nem lehetett elejteni.
Dübörgött a zene, megsüketítette a fülemet, majdnem.
-Hát itt vagytok!-intett felénk vidáman Wordentrim.

~A folyatás holnap.....ez csak egy rövid átkötő volt de holnap....szerintem jó lesz, holnap olvassátok!!Komikat várok Sunshine _of_the_eyes ~


Dimitij Wordentrim

Olive Derfound

Élek.....azt hiszem

Július 11.-Este /Rekviem egy padért/

....Mikor visszaértünk a sátorhoz...hát fogalmazunk úgy, hogy a felnőttek nem kimondottan örültek...Meg is kaptuk a büntetésünket a kilógásért:

-Aki legény a talpán este, az legyen legény késő éjszaka is...-fúú ezt mennyit hallottam már.
-Akkor ezt elmondanád konyhanyelven?-pimaszkodott Valter anyánkkal.
-Magyarul tök mindegy hol alszotok, de sem az apartmannba, sem a sátorban és eszetekbe ne jusson bemásznia a kocsiba...-vinnyogott Vera
-Oké-vontam meg a vállam és megindultam a város felé, egyáltalán nem voltam még álmos.
A példámat eleinte kicsit vonakodva de végül követték a többiek.A város helyett kicsit lehangolva, de a már jó megszokott apró kavicsos placcunk felé vettük az irányt.Leültünk a még mindig meleg kövekre és csendben vártunk.Egy szóra...Vártuk, hogy valaki megtörje a csendet.Végül ez is bekövetkezett:
-Hát komolyan átbasztak minket én azt mondom!!!!-röhögött fel Balázs.-Ezek komolyan az hiszik, hogy most ezt kimondták, hazamennek aludni és mi meg sem környékezzük a sátrat?Ennyire nem lehetnek barmok az ősök sem!!Na nézzük meg és húzzunk szunyálni.
-Te komolyan aludni akarsz?-horkant fel Lilla.-Itt az alkalom, hogy azt csináljunk amit jól esik.
-Menjünk inkább vissza a városba emberek!-hőzöngött Áron.
-Szavazás!-szólalt meg végre Feri is.
-Nekem mindegy, csak történjen valami!-könyörgött Dávid....

*******************************************************************

-Oké akkor összegezzünk!-emelte fel csendre intően a karját Valter.-Szóval Balázs, helyzet jelentést.
-Felváltva járőröznek a sátor előtt.Szóval két lehetőségünk, illetve három is van...Első: Megpróbálhatjuk hátulról felszedni a ponyvát és bemászni ott, vagy a másik, hogy bemegyünk a városba és elütjük az időnket.A harmadik, kissé macerás, de talán megoldható.Szóval a harmadik, hogy elvonjuk a figyelmüket és úgy próbálunk bejutni.
-Micsoda lángelme....-morogtam leginkább magamnak, de Dávid igencsak jól mulatott rajtam.
-akkor kost jön a szavazás, átadom a szót Ferencnek.-mutatott Ferire színpadiasan Valter.
-Köszönöm Vali....-ütögette meg a vállát Feri, ezen kínunkban mindannyian nagyon jól szórakoztunk.
-Nos, kézfeltartással szavazunk.Döntetlen esetén mindenki megy a maga útjára.Akkor emelje fel a kezét aki a városba szeretne menni.-hirtelen rengeteg kéz emelkedett a magasba.
-Ha...ha jól számolom ez mindent eldönt....Lepin és Balázson kívül mindenki a városba akar menni.Hát Baluka ez szívás...-szívta a fogát cinikusan a "műsorvezető".
-Csak menjünk máááár.-nyávogott Áron.

*******************************************************************

Hamar meguntuk a városi sétát, unatott minket a sok drága bár és a kikötő félelmetes árbocai.A lelkemet odadtam volna egy kiadós alvásért és ezzel nem voltam egyedül.

Hajnali négykor megadtuk magunkat.A nap már kezdett felfelé kúszni és narancssárgába öltözette a hajnalra már kihalt falucskát.Egy rühes macskán kívül csak mi bolyongtunk az este jól megismert területen.
-Az a pad nagyon kényelmes volt a múltkor...-kezdte fontolóra venni a dolgot Valter és kiváncsian keresni kezdte a főtéri padot.
-Azért mert egész végig a rajtam feküdtél.-morgott Balázs.

Ötkor már nem bírtuk tovább úgyhogy öten-öten osztoztunk egy padon.És ha délben nem ébresztenek fel minket akkor talán késő estig aludtunk volna....
Ennyi fért bele a beszámolómba, most már itt vagyok a sátorban és mindenki alszik.Most már szürkén-zölden látok az álmosságtól úgyhogy valószínűleg  két perc múlva én is az igazak álmát fogom aludni....Jó éjt :)

Július 11. /Tojászápor..../

Az elmúlt napok béli zűrzavart felváltotta a nyugalom...Legalábbis ebben a reményben keltem fel reggel, mikor hajnalban kivittem megsétáltatni a kutyát.A reggeli szél kellemesen lehűtötte testemet, és a korai árnyékok frissességet loptak kötelező sétámba.A piacon is gyér volt még a nép, csak néhány köszvénnyel küszködő öreg néni pakolta ki az olajos standokra portékáit.A főtéren két pad állt a hajnali narancssárga fényben, rozogán és magányosan.Illetve csak az egyik, mert a másikon két részeg ember nyújtott szánalmas látványt, degradálva a mediterrán városka romantikus hangulatát.Közelükbe érve rá kellett döbbenjek, hogy Valter és Balázs hortyog (valószínűleg erősen másnaposan) a padon.Hirtelen felindulásból felráztam őket, majd hazainvitáltam mindkettejüket.Az út sokkalta hosszabbak tűnt hazafelé, két 60 kg-s benga srácot nem olyan könnyű lábon tartani....Végül is fél óra botladozás és idétlen röhögés után a sátornál voltunk.A fiúk idétlenül bedőltek a sátorba és Bummm...mintha leütötték volna őket, aludtak is tovább.Én is próbáltam (volna) szundítani egy kicsit, de a sátor elkezdett éledezni...Egyrészt mivel a fiúk böfögő versenyt rendeztek, másrészt Lilla véletlenül ráfeküdt Lilire, aki velőtrázóan sikítani kezdett.Hamarosan a szlovén szomszédok is látogatást tettek nálunk.A családfő sovány tejpor nevet kapta, olyan karót-nyelt sápadt feje van mint egy bőregér.Gyermekei Purhab és Nyurgtömzs, mivel az egyiknek a neve rímel a purhabra, a másik pedig magas és kövér, így a nyurga és a tömzsi szavak keverékét kapta:/saját rajz/

Szóval szomszéd jóarcúék jöttek panaszkodni a hangoskodás miatt.Mindegy, a kellemes látogatás után felvonultunk reggelizni.
-Lassan meg kéne tanulnod magyarul, ha a mi sulinkba akarsz járni.-mondtam Günternek.
-...És lassan kéne valami...valami normális név-röhögött Áron.
-De bunkó vagy.-adott neki egy tockost Lepe..
-Ezt még te mondtad neki a múltkor...-öltötte ki a nyelvét Lilla.
Lepi továbbra is a földet bámulta, esküszöm kéne neki egy barátnő.
Dávid lemaradt mert épp leandereket fotózott.
Amúgy Günter egyre többet ért magyarul, és ha jó napja van akkor egy-két mondatot is tud mondani.

*Az apartmanban*

Nagy nehezen sikerült betoszultunk a falatnyi apartmanba és próbáltunk leülni valahova.Valaki a nappaliban a kisasztalkán fogalat helyet és volt aki az asztal alá fészkelt be.Dalma, Vera és én próbáltunk valami ehető dolgot rittyenteni reggelire.
Végül a rántotta mellet döntöttünk mivel abból volt elég  a siserehadnak, mivel tegnap Adalbert bevásárolt vagy 40 db tojást.(amennyit a fúk zabálnak, kell annyi)
-Kincső, vedd már ki a tojást, ott van a hűtőben...-kérlelt türelmetlenül Dalma..
-Hozzoooom.-mondtam elcsépelten és lehajoltam a frizsiderszerű készítményhez amely a térdemig ért.Nehéz lett volna nem megtalálni az alapanyagokat hiszen a hűtőben tojáson kívül nem volt más.Felnyaláboltam őket és mikor megfordultam......
Egyenesen Lilibe ütköztem.Hasra estem.Miután felálltam újra elestem, csúszott a padló a tojásfehérjétől.Mikor sikerült újra lábra állnom és megkapaszkodni a székben észrevettem, hogy 15 kiéhezett tekintet szegeződik rám...Hirtelen pánik lett úrrá mindenkin.Mindenki kiabált leginkább velem...Én próbáltam menteni a menthetőt...Kanállal kanalaztam a padlóról a tojást úgyhogy végül a háromnegyedét sikerült megmentenem.Bár a család továbbra is bosszankodott, de legalább a maradék becsületemet sikerült megmentenem.
Amúgy sem értettem, hogy miért én kaptam ki...hát nem Lili állt rossz helyen?Mindegy most már.A reggelit jóízűen fogyasztottuk majd levonultunk a partra.

A tengerparti eseményeket nem írom  le részletesen, nem baj? Egy szót mondanék róla: Fenomenális.Itt van néhány kép amit Dávid fotózott:

Lilike :)

Valter egész nap szunyált....

Lilla és én :)

Hangulatkép

Sok-sok kagyló

Én és Olive (róla még majd mesélek)

Vera in the city

Nanááá, hogy Lilla

Anyukám és apukám

Balázs és Lilla <3

mielőtt akárki akármit gondolna...ezt a fiúk találták ki.. -.-"

Lepi tényleg nagyon szomorú valamiért...

Szóval ez csak néhány a mai termés közül....


*Este nagyon jó volt*

Éjszaka amikor a felnőttek aludtak, kimentünk a városba, bulizni.A város akkora telt meg élettel.Rengeteg ember tolongott az utcákon.Megbeszéltük, hogy ha valaki elveszne akkor egyenesen menjen a főtérre.Lényeg ami lényeg, betévedtünk egy bulira.Csupa gazdag lotyó és mindenféle letolt gatyájú srác táncolt valami gépzenére.Eleinte megpróbáltuk jól érzeni magunkat, de olyan unalmas volt, hogy inkább kisétáltunk az egyik közeli mólóra és hülyültünk. Persze Balázs és Lilla teljesen félrevonult, hogy együtt turbékoljanak.Mi addig Ferivel és Dáviddal valami baromságot találtunk ki, talán valamilyen idióta verset.Lepi meg Lepe pedig valami komoly témán beszélgettek szintén félre vonulva.Günter meg Áron?Ők meg annyira be voltak zsongva, hogy belöktek minket a vízbe.Köztudott, hogy én nagyon félek éjszaka egyedül lenni és mikor beestem a vízbe tejesen halálfélelmem volt.Teljesen előjött belőlem a Tüsi anyjával történt incidens.Mikor kikászálódtam a vízből, szégyenlem, de sírni kezdtem, nagyon keservesen és fájdalmasan.Hála az égnek a családom nem nevetett ki hanem megvigasztaltak.Annyira jólesett a sok ölelő kar és kedves szó, annyira meghatott.Ilyenkor jövök rá, hogy akkor család a család ha minden rossz helyzetben ugyanolyan összetartó mint a legjobb szituációkban.
Feri és Dávid olyan kedvesek voltak, hogy ellentámadást indítottak és mind Áront és Güntert is belökték a tengerbe...Végül csurom vizesen hajnali háromkortértünk nyugovóra...Legalább is tértünk volna, ha a felnőttek hagytak volna minket bemenni a sátorban..Mimikájukról lerítt, hogy nem voltak boldogok.

A mai nap összegzése: *Nagynagynagy vigyor és nagy könnyező szem*

Jó éjt :-*