Július 19-20. /Szivárványvadászat/

2012. febr. 22. 20:11 - írta sunshine_of_the_eyes

Sziasztok! Csak annyit szeretnék kérni ha már itt vagytok dobjatok egy kommentet, köszike :)! (L) -sunshine_of_the_eyes-

Nem beszéltünk, de a csend összekötött minket és jobban kifejezett minden szót mint ahogy mi tudtuk volna.Göndör hajába néha belefújt a langyos szél.
Feri egy pillanatra felállt, hogy nyújtózzon én meg kapva kaptam az alkalmon,  és belöktem a vízbe, túl romantikus volt nekem párás szemmel ülni a mólón.
Köhögve jött fel a felszínre én meg a hasamat fogtam a nevetéstől.
-Nagyon vicces vagy...-mondta mosolyogva és felém nyújtotta a kezét.-Segíts kihúzni.-szólt, én feléje nyújtottam a karomat készségesen és a következő pillanatban én is mellette landoltam.Jó volt s bevallom valahol sejtettem, hogy én is be fogok esni.Arcába fröcsköltem a vizet, majd megszólaltam:
-Gyere, mert kezdődik a tábortűz.-mutattam a távolba ahol a város templomtornya magasodott a délutáni napfényben.

Kikászálódtunk vízből és ázottan megindultunk a városba, érdekesek voltunk- furcsa pár.....


Zavarba jöttem amikor feleszméltem, hogy a tömegben majdnem mindenki minket bámul, de hamar megszoktam.
Már javában szólt az éneklés amikor csatlakoztunk a többiekhez.A család már megszokta a szokatlan megjelenésemet, úgyhogy nem kérdeztek semmit, de Enikő nem állhatta szó nélkül:
-Veled meg mi történt húsom?-szörnyülködött.De választ nem kapott, mert megszólalt a gitár és énekelni kezdtünk.
Valter, Balázs és Lilla hamar megtanulta a bugyuta dallamot, Günther és Áron megkapta a kottát, hogy nehogy elveszítsék a fonalat.A felnőttek zavartan dünnyögtek, Lili pedig nyenyerészve odabújt Valterhez és bárgyú mosollyal tekintgetett a tömegbe.

....There's nothing better than singing along, this is our summer this is our song.

Már Dimitrij és a karneválos banda is teli torokból énekelt, és mire észbe kaptam már a tábortűz a mi énekünktől zengett.
S bár közben a dal a végére ért, kezdtük előröl. Felfedeztem közben Mütyürt is Adalbert ölében.Teljes volt a család.A nagymamám elmorzsolt egy könnycseppet.Feri a vállamra hajtotta fejét.
-Egy nap emlékezni fogunk erre.-súgtam, ő meg átkarolta derekamat.Tudtam, hogy ez az este egy új kezdet, mert csak most tudatosult bennem, hogy Feri és én összetartozunk.Hálás voltam, hogy szeret engem és ha bár én nem viszonozom ezeket, örültem, hogy tartozom valakihez és hogy, egy ember elfogad olyannak amilyen vagyok.
A dalt immár harmadszorra énekeltük, a város közepén rakott tábortűz  megvilágította a lelkes arcokat, a szemekben tükröződtek a lángok.A zene elhallgatott és a tömeg teljesen megvadult és az őrjöngő taps vette át az uralmat.Csupán egy könnyelmű lélek alkotta gyerekdal, amit hárman komponáltunk, életemben először éreztem a zene erejét amely összefogott megannyi idegen embert és egy családként szeretett mindenkit.Éreztem, hogy elérzékenyülök, de akkor elhallgatott és a morajló taps ágyazta be magát a fülembe.A tömeg megvadult és őrjöngve sikítoztunk és felhőtlenül kacagtunk.Természetesen túl szép volt, hogy igaz legyen, mert Dimitrij megjelent és próbálni hívott minket...Úgyhogy véres verejtéket izzadva gyakoroltuk éjnek éjjelén a táncot és bevonulást, kifulladásig, végelgyengülésig.A legvégén amikor engedélyt kaptunk az alvásra a garázsban összedőlve tértünk nyugovóra.
Ez volt 19-én este.

A 20-a reggel sem indult máshogy, tánc tánc tánc, bevonulás és még egy kis tánc...A reggel ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni

-Öt, hat, hét, nyolc!-számoltam be a zenére, szokásomhoz híven magyarul, de a többiek megszokták már.
A zene elindult, és mi táncoltunk, egyszerre mozogtunk ki-ki ügyesebben, ki-ki gyengébben és esetlenül.Néha meg-meg torpantam amikor elfelejtettem a lépést, de igyekeztem felzárkózni.
A bevonulás sem már annyira gyatrán, de a "főnök" ragaszkodott hozzá, hogy addig gyakoroljuk amíg tökéletesen nem megy.Nagyon elfáradtam, mert reggel (!!!) délután fél háromig megállás nélkül toltuk a táncot, úgyhogy éhesen és izzadtan vágtunk neki a városnak, hogy együnk valamit.
A kikötő levegője tömény volt a friss hal szagától, az idő borús volt és a szél is süvített, de mégis párás volt az időjárás.

Toma vett egy tonhalas pizzát, amit testvériesen elosztottuk.
-Akkor folytathatjuk?-kérdezte Dimitrij evés után az órájára pillantva.
-Kizárt...-böffentett halkan Lepe.
-Menjünk aludni-panaszkodtunk többen.
-Vagy menjünk elbúcsúzni Olive-tól.-szólt Lepi.
-Francba.-morgott Dimitrij.-Teljesen elfelejtettem.
-Akkor siess...-sürgettem.
-Már elmentek, még reggel.-suttogott Lepi.
-Miért nem szóltál?
-Szóltam, de nem figyeltél rám, annyira próbálni akartál.
-Csezd meg!
-Ha annyira fontos lett volna, elbúcsúztál volna tőle, felesleges, Lepi-t piszkálnod!-szóltam szórakozottan.
-Az egész a ti hibátok!
-Amúgy sem szeretett téged...-folytattam a monológomat.
-Azt mondod?Csak irigy vagy mert téged nem szeret senki, mert tűrhetetlen vagy.
-De igen szeretnek, de mindegy, verset is írt neked!-feleltem szenvedélyesen és meggondolatlanul kántálni kezdetem.-Roses are red, viola is blue, if I had a brick I1d like to throw to you.
Nem szólt semmit.Remegett az orrcimpája a dühtől.Kivette a zsebéből a festéket és a vízbe hajította.
-Ez most mire volt jó?-kiáltottam, de a süvítő szél elnyomta a hangomat.
-Nincs szükségem rá!Az összes színt elvetted az életemből...
-Utána megyek.
-NEM!NEM MÉSZ UTÁNA.
-Ez egy kijelentés volt.-mondtam, miközben kiléptem a nadrágomból és kibújtam a pólómból és fehérneműben megindultam a part felé.
-Te hülye vagy, ugye tudod?-kiáltott utánam.
-Te meg elvagy szállva magadtól és játszod a nagy szenvedőt.-válaszoltam vissza és tétovázás nélkül a háborgó tengerbe ugrottam.Az erős hullámok szinte elsodortak.Fulladoztam, nem találtam a kiutat, próbáltam a felszín felé evickélni.Félve nyitottam ki szemem, gyönyörű látvány fogadott.A tenger vize szivárvány színű volt.Eszembe jutott az óvodás kori híresztelésem.Mindig mindenkinek azt mondtam, akkoriban, hogy én egy sellő vagyok, hogy én a vízhez tartozom, de egy gonosz királynő elvette a hazámat és csak a lelkem hovatartozását hagyta meg nekem, hogy sose felejtsem el honnan jöttem.Kicsit most is így éreztem magam, a vihar ellenére.Éreztem, hogy itthon vagyok.Sárga, zöld, lila és kék, barna, vörös, fekete és rózsaszín.Mintha a vízbe hányt volna az unikornis....(Vicces vagyok...)

A víz fölé érve vettem egy nagy levegőt, s azzal nyugtattam kifacsart tüdőmet, hogy ez lesz az utolsó merülés.A festék a fövenyen bucskázott, egyre messzebb, úgyhogy nem tétovázhattam, a festék nyomába eredtem.Egyre mélyebbre úszva siettem a célhoz, útközben éreztem ahogy megfájdul a fülem és, olyan volt mintha egy késsel akarnák kivájni a szemgolyóimat. Az elém eljutott arra a pontra, ahol már nem éreztem fájdalmat, nem is fáztam.Erőtlenül nyúltam a festék felé....Megfogtam, a kezemben volt.Elrúgtam magam a fövenytől.Már éheztem a levegőre, jólesett felérni a felszínre.Eleinte nem is bírtam levegőt venni, aztán, hogy a hősi allegóriámat eloszlassam, vizet hánytam...Sokat.
Halvány mosollyal az arcomon kezdtem integetni a többieknek. Kievickéltem a partra, halántékom lüktetett és büszke voltam.Az enyém volt a világ.
-Itt van!-adtam oda undokul Dimitrijnek a szivárványos víztől csöpögő festéket.
-Olyan buta vagy, hogy lehetsz ilyen meggondolatlan, Cassie, te idióta csacsi.-suttogta és szorosan magához ölelt, szinte eltűntem erős karjai között.-Gyere, Cassie, itt van a ruhád, meg a cipőd, gyorsan zuhanyozz le forró vízzel, mert tüdőgyulladást kapsz.-dörzsölte a hátamat.
-Hagyjad elintézem egyedül.
-Veled jövök.Ti menjetek haza nyugodtan.Holnap próbálunk....Talán.
-Jó gyere, amúgy is lenne néhány megbeszélni valónk.
-Mi a bajod velem?-vágta rá azonnal.
-Nem tudom.
-Most komolyan.
-Jó: Nem tudom.
-Na, légyszi.
-Ne bosszants.
-Csak mond meg őszintén.
-Nem tudom!!!Egyszerűen irritálsz, és annyira más vagy és többnek képzeled magad mint ami valójában vagy.
-Ezt most jól megkaptam.
-Te kérdezted.
-Igaz.Tudod, te nem tudod felfogni milyen harcot vívok önmagammal.Mindent megváltoztattál.
-Nekem mindegy.Várod a sulit?
-Ja.
-Bár nem értem, hogy ha azt mondtad öregebb vagy nálam akkor hogy felvételiztél...Csak ötödikbe és kilencedikbe lehet felvételizni, és a kilencedik csak egy évvel nagyobb a nyolcadiknál, az meg nem sok.
-Meg kertészetbe.
-MI?
-Jól hallottad!
-Akkor mennyi idős vagy te?
-19 májusban.
-Nem akarsz tovább tanulni?
-Botanikus akarok lenni, nem árt barátságot kötni a növényekkel.
-Tudod, nem néztem ki belőled, hogy ennyire öreg vagy.-szóltam miközben felértünk az apartmanunkhoz.
-Na kösz.
-Akkor szia, én mentem.
-Tessék, itt a festék, a tied.
-Nem kell, tartsd meg tehetséges vagy.
-Kösz.-sarkon fordult és elment, zsebre dugta a kezét.
Lezuhanyoztam, átöltöztem és lementem a sátorba, aludni.A többiekkel egy kicsit énekelgettünk.Mi voltunk a királyok és királynők, mienk volt a világ.Kint továbbra is fújt a szél, de bent az istálló meleg levegő megnyugtatott mindenkit.Lassan kimerültünk és mindenki eltette magát holnapra.Becsuktam a szemem és éreztem ahogy egy meleg, nagy kéz ujjai, az ujjaimba fonódnak.Feri volt, egyszerre súgtuk:
-Fogd meg a kezem és soha ne engedd el.
-Nem láttalak egész nap.
-Próbáltunk.
-Kíváncsi vagyok.
-Majd meglátod.Never let me go.
-Never let you go.
-Jó éjt, ne nyálladzatok!-búcsúzott el Lepe is és indenki becsukta a szemét.